Amióta a blogot írom, ...
...bejegyzésről-bejegyzésre távolodok el attól a valóságtól, amit háziasszonyként a konyhámban művelek. Ahogy telt a blog, egyre többször tettem meg, hogy az ide szánt sütit mégsem tettem közzé, mert bár a képek csodásak lettek, de a süti nem volt az igazi. Olyan is volt, hogy a rosszul sikerült képek miatt nem készült el a poszt.
...sokszor előfordult, hogy akkor sütöttem, amikor nem is volt kinek, és vagy a munkatársaim ették meg az eredményt, vagy a barátnőmet ugrasztottam érte, hogy falják fel, vagy amikor túl nagy volt az adag, vigye el a munkahelyére a gyerekeknek.
...rájöttem, hogy ez úri mulatság, drága hobbi, amit nem lehet abbahagyni, mert a végeredmény lélekmelengető, és mindig találok családtagokat, barátokat, munkatársakat, akik kaphatók egy sütire. Örülnek, örülök. Elkészül egy újabb poszt, örültök. Mindenkinek jó.
...egyre inkább éreztem, hogy fejlődni kell, hogy a süti, a kép és a szöveg egyre jobb legyen. Már figyelni kell, hogy mindig legyen, mit közzétenni, főleg miután egyre több fórumon, egyre több emberhez jutott el, amit művelek. Napról-napra több elismerést kapok, elégedett hümmögéseket, dícséreteket, ezeket ki kell érdemelni.
...követem a
Segítsüti akcióit. Már többször felmerült bennem a csatlakozás, de nagyon kicsi nyúlnak éreztem magam a feladathoz. A tavaly őszi akció után végre összeszedtem magam, és jelentkeztem sütisütőnek. Á, majdnem lepattantam a feladatról! :D De meggyőző voltam, kispadra ülhettem, és nagyon örültem, amikor kiderült,
a tavaszi akcióban részese lehetek a csapatnak.
És akkor jöjjön a szumma:
Az a kis népszerűség, ami a blog írásával jár, nagyon jól esik, ahogy az öröm is, ha ízlik a süti, és a visszajelzés is, ha valaki megsüt valamit, és jól sikerül. Ebből építkezem, és épp itt az ideje, hogy valamit visszaadjak belőle.
Szerintem erre a fajta segítségre nincs pontos szavunk, mert ez nem jótékonykodás, és igazából nem is önkéntesség, hanem talán a kifejezés nem szokványos értelmében vett társadalmi szerepvállalás: amit kapok, azt visszaszolgálom.
Persze amilyen önző vagyok, még ez is jólesik, úgyhogy ebből nincs kiszállás...
Licitáljatok a tortámra, hogy támogathassunk egy jó ügyet: a
SUHANJ! Alapítványt és rajta keresztül a mozgássérült gyermekek sportolási lehetőségeit.
A sok szöveg után a sütiről:
Rusztikus habcsókból (van ilyen is, bizony ám!) szilvás csokoládékrémmel készült torta. Csalóka! Kívülről könnyed, légies, ropogós, belül viszont fotelbanyomósan csokis, szilvás. ;)
A habcsókhoz:
5 tojásfehérje
20 dkg barna cukor
3 teáskanál szőlőmag mikroőrlemény
1 csipet só
A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá vertem, majd kanalanként adtam hozzá a barna cukrot, és addig kevertem, amíg sima, fényes habot kaptam. Beleszórtam a szőlőmag őrleményt, és azzal is simára kevertem. Két sütőpapírt készítettem elő. Az egyikre egy 20 cm átmérőjű körbe kanalaztam a hab felét, ez lett a torta alapja. A másik sütőpapírra kis halmokat raktam a maradék habból. 150 fokos sütőben egy órát szárítottam a habcsókokat, majd a sütőben hagytam hűlni, száradni.
A krémhez:
4 dl tejszín
15 dkg étcsoki
1 üveg szilvabefőtt
20 dkg aszalt szilva
A tejszínt egy edénybe öntöttem, beletördeltem a csokit, és folyamatosan keverve egynemű masszává kevertem, majd hűtőbe tettem jól áthűlni (kb. két órára). A szilvabefőttet (magozottat) és az aszalt szilvát aprítógéppel összezúztam, majd hűtőben jól lehűtöttem.
A teljesen hidegre hűlt krémet habverővel habbá vertem, majd kanalanként adagolva a szilvás masszát, készre kevertem a krémet.
A 22 cm-es kapcsos tortaforma alját és oldalát celofánnal kibéleltem. Beletettem a habcsók lapot, és az oldalát kiraktam a habcsókokkal. Beleöntöttem a krémet, elsimítottam, majd a tetejére morzsoltam a maradék habcsókot.
Egy éjszakára hűtőbe tettem hűlni.
A torta szanaszét repedt, amikor vágtuk, de mindenki úgy örült neki. :D Ki szeretne belőle?
