Az első fekete

Ez az esős, hideg idő nem könnyíti meg az ittlétet, kimozdulni sincs kedvem, de a konyha a teraszról nyílik, szóval muszáj. Azért az érdekes, hogy miután napokig alig mertem bemenni a házban, és aludni is alig tudtam, most, hogy esik, és jobb bent lenni, mint kint, egészen más arcukat mutatják a szobák. Bezártam a kaput, de még a bejárati ajtót is, mert a gépemről egész nap szól a rádió, meg sem hallanám, ha rámnyitnának. Annyira nincs sötét, de a bizti kedvéért mindenhol ég a villany, és bár azt hittem megszakadok, második nekifutásra sikerült leemelnem két szobaajtót, közben azért levertem egy darabot az ajtó melletti falból, és eltörtem a partvisnyelet is. A harmadik nem mozdul, ráadásul folyton becsukódik, úgyhogy a heverővel kitámasztottam - így most belátom az összes teret. Paranoiás vagyok, mi?
Tegnap végre belekezdtem abba, amiért végül is jöttem, hogy mamáék cuccait átválogassam, külön pakolva, ami szemét, meg azt, ami még kellhet valakinek, legfőképpen nekem, lehetek ennyire önző, hiszen senki sem akarta vállalni ezt a munkát, igaz, most meg folyton hívogat a családom, szeretnék tudni, hogy "hogy állok." Vicces.
A rendrakás otthon is rendetlenségel kezdődik, itt sem hazuttoltam meg magam. De hát hogy lehet kipakolni úgy a szekrényeket, hogy közben ne legyen kupi? Ráadásul itt már járt előttem néhány kincsvadász, minden fel van túrva. Mindenesetre érdekes elképzelése volt valakinek a dugihelyekről.
Ma délelőtt, amikor kimentem, hogy megnézzem, melyik kulcs nyitja a nagykapu lakatját (a fiókban volt egy maréknyi lakatkulcs), találkoztam a szomszéd nénivel, Zsazsival. Elég fura, hogy tegezem, pedig mamánál csak két évvel fiatalabb - hú, ez de morbid, most meg már öregebb nála, de hogy lehetne ezt kifejezni helyesen!?  Már gyerekkoromban is tegeztem, és azóta is. Szóval Zsazsi éppen sétált vissza a szódával, mert a szódás csak a sarokig tud feljönni kocsival, és akkor beszélgettünk pár szót. Megkérdezte, kávézom-e, és meghívott egy reggeli feketére. Mondtam neki, hogy holnap reggel jön a barátnőm, és biztos, hogy be akar majd állni az udvarba, azért zörgök itt a kulcsokkal, de persze a reggelből lehet, hogy dél lesz, ahogy ismerem. Erre egyből felajánlotta, hogy akkor az első legyen ma ebéd után. Nem tudom megmagyarázni, miért örültem ennyire, de nem is jó az öröm szó, inkább valamiféle izgalom szállt meg. Persze egyből igent mondtam, és nem is bírtam ebédelni. Viszont elhatároztam, hogy sütök valamit, valami gyorsat, de tutit. Itt volt ugye a sok barack, amiért nem rajongok túlzottan, inkább a piros, savanykás gyümölcsöket kedvelem, úgyhogy csak egy fantasztikus tészta jöhetett szóba:
  
Barackos kelt

Imádom a kerek sütiket, kalácsokat, ezért egy  - mindjárt lemérem, igen - 22 cm átmérőjű üvegtálban sütöttem meg a sütit, a tál aljában és tetejében is sütöttem egyet! Szóval, nem érdemes nagy tepsiben készíteni, mert fontos, hogy minden szelethez jusson a ropogósra sült vastag kelt tésztából és a krémes-barackos közepéből is. Szerintem.
   
A tésztához valók:
40 dkg liszt (mértem)
12,5 dkg vaj
5 dkg cukor (A tésztának nem kell túl édesnek lennie, arra ott a krém.)
2 dl langyos tej
2 dkg élesztő
1 tojás
csipet só
  
A lisztet a cukrot és a sót összekevertem. Egy kis tálban langyosra melegítettem a tejet - itt nincs mikró -, beletettem a vajat, majd az élesztőt, és simára kevertem (kézzel:-). Villával kicsit felvertem a tojást a pohárban, amibe felütöttem, aztán ez is ment a tejes keverékhez.  A folyadékot a lisztre öntöttem - nem vártam az élesztőre -, és beindítottam a dagasztót (még én vettem a mamának, újabb, mint az enyém otthon.)
Egy isteni sima, puha tészta lett belőle, amit kétfelé szedtem, majd kézzel széthúztam a tál nagyságára. A vajjal kikent és liszttel megszórt formákba nyomkodtam a tésztát úgy, hogy jó magas pereme legyen.
  
Erre jött a krém:
20 dkg natúr vajkrém (Nem tévedés! Egy 250 grammos kiszerelésű, sajátmárkás terméket használtam.)
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál cukor
1 evőkanál méz
Csak kanállal jól kikevertem, és megkentem vele a tésztát.
Erre jött a barack, a kettőre hét szem - elég kicsi - barackot szeltem rá.
200 fokos sütőben hamar megsült. Na jó, a lényeg, hogy az alja is szépen megpiruljon, és ez az üvegedényben tökéletesen ellenőrizhető is.

Mennyei, tömény édesség.
Figyelem! Melegen az igazi. Ebéd után, egy fekete mellé...

2 megjegyzés:

  1. Fekete! Mostanában már nem szólítják így a kávét. :-)

    VálaszTörlés
  2. A öregek még igen, ránk - rám legalábbis - hatnak az új dumák, ők már nem változtatják úgy a szövegüket, mint mi. Asszem. :-)

    VálaszTörlés