Kalácsony

    
Nem variálok, mindig a Horváth Ilona féle bejglit sütöm, mert az finom, bár a tölteléket nem úgy csinálom. Persze az egész család szeretne belőle, így dupla adagot készítettem minden évben, és mivel a szépeket visszük ide-oda karácsonykor, hazaérve nekünk csak a repedt, a csálé, meg a vége jutott. Megelégeltem. A recept maradt, mert mint mondtam, finom, de a forma változott. Így született a karácsonyi kalács: a kalácsony. Egy adag tésztából két 22 cm-es kerek kalács lesz, négy-négy réteg tészta között három-három réteg töltelék. A tészta itt.
    
A leírt tésztát bedagasztottam, megkelesztettem, majd két részre osztottam, amelyeket cipóvá gyúrtam. Egy cipót négy részre vágtam, majd három részből egy-egy kis darabot lecsippentettem, és a negyedik kis cipóhoz gyúrtam. A lényeg, hogy a legfelső rétegre több tészta jusson, mert ez teljesen körbeveszi a kalácsot, és fontos, hogy ne repedjen meg. (Na tessék visszaértem az eredeti problémához! Csak itt kézben tartom a dolgokat.) Kikentem a tálat (22 cm-es kerek) margarinnal, majd jól beliszteztem. A kisebb gombócokat kinyújtottam épp akkorára, mint a tál belseje (ha nagyobb lett, és nagyobb lett az tuti, akkor levágtam, ebből lett rajta a dekoráció), és sorban belefektettem őket, közéjük kenve a töltelék harmadát-harmadát. A legnagyobb gombóc tésztát nagyobbra nyújtottam, mit a tál, majd ráfektettem a rétegekre. A széleket szépen behajtogattam a tésztarétegek alá. Amikor kész, akkor úgy néz ki, mint egy nagy lapított cipó. Az itt-ott lecsippentett maradékokból fenyő és csillag formákat vágtam, és egyik oldalukat vízzel megnedvesítve a kalács tetejére ragasztottam őket. Végül megkentem tojással, és hogy a gőz is kiszabadulhasson, szívószállal lukakat fúrtam a tésztába. 200 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsül.
  
Mákos:
2 kerek kalácsra elegendő:
20 dkg mák
1,5 dl tej
15 dkg cukor
1 citrom reszelt héja
A mákot a cukorral összekevertem, közben felforraltam a tejet. Amikor a tej forrni kezdett, félrehúztam a tűzhelyről, beleöntöttem a cukros mákot, majd belereszeltem a citrom héját. Összekevertem, és lehűtöttem. Mivel a máktöltelék elég sűrű massza, a kalács utolsó rétege alá szoktam kenni egy kanálnyi lekvárt, hogy már ne kelljen nyomorgatni a tésztát. Szerintem ide a szilvalekvár a tuti.
   
Diós:
Na ezt nem cifrázom:
20 dkg dió (ha minden mindegy 25 :-)
15 dkg cukor
baracklekvár
Nem szoktam összekeverni, hanem a tésztarétegeket megkenem lekvárral (vékonyan), majd rászórom a cukros diót. Ennyi.  

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett, pont ma láttam Terike blogján egy bejglitortát, az is nagyon megtetszett. Az idei bejglik már készen vannak, de jövőre ilyen formában is kipróbálom:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Nekem is kell sütnöm "rendes" bejglit, mert apóspajtás ahhoz ragaszkodik, és a barátnőm sem tud szabadulni a formától. :-)

    VálaszTörlés
  3. Ez a kalács nagyon gusztusos, annyira tetszik nekem az ilyen díszítés! :) 19, pontosabban 20 kalács, nem semmi...

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Én az egyik mai megrendelő vagyok, így szerencsére nem csak a képben gyönyörködhetek, hanem meg is kóstolhattam. Nagyon finom!
    Boldog karácsonyt!
    Valéria

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm csajok! Boldog karácsonyt!

    VálaszTörlés
  6. Boldog Karácsonyt ilyen szép Kalácsonnyal!

    VálaszTörlés
  7. Békés, Boldog Karácsonyt! :)

    VálaszTörlés
  8. Békés, boldog karácsonyt szeretteid körében! :)

    VálaszTörlés