Fázós körték

Hétvégén voltam otthon, vásároltam, mert már nagyon kifogytam mindenből, és azt hittem, eldöntöm, meddig maradok. Végül különösebb elhatározások nélkül, de annál több kacattal felpakolva jöttem tegnap este vissza. Körtével el vagyok halmozva, ezért még este kivettem egy kis maradék tésztát a mélyhűtőből azzal, hogy ma ebédre fázós körtét sütök a leves mellé, de aztán szembesültem azzal, hogy itt van újra a nyár, ezért még reggel a meleg előtt nekiláttam a sütésnek. Nem volt nagy dolog, mert a tészta kész volt, és csak nyolc cserepem van.
A sütő előtt guggolva néztem, ahogy pirosra sültek a bebugyolált gyümölcsök, és a tetejükön karamellizálódott a fahéjas cukor, amikor hallottam, hogy megállt egy kocsi a ház mellett. A konyhából nem látok rá a kapura, és nem is akartam elszúrni a sütit, ezért erőt vettem magamon, és vártam pár percet. A tészta ma egy másodperccel sem sült, tovább, mint kellett, az tuti, a tepsit letettem a kőre hűlni, a  cserepeket felrakosgattam az asztalra, hogy gyorsan még lefényképezzem őket, aztán áttörtem magam a lakáson, és a sarokszobában a függöny mögül lestem meg, ki jött. Zsazsi és a lánya szállt éppen ki az autóból azzal a legalább most a végén már ne vesszünk össze arckifejezéssel. Elindultak befelé, Zsazsinak sokáig tartott kizárni a kiskaput, belülről rögtön bele is tette a zárba a kulcsot, és elindult befelé, már belépett a konyhába, amikor becsapódott a kapu, és a kulcs a járda mellett a fűben landolt. A lánya - á, már tudom, Zsuzsa, most már emlékszem, jellemző, hogy épp ez a név nem jutott eszembe - a szatyrokat cipelte az anyja után, könyökével nyomta le a kapu kilincsét, a vállával lendített egyet rajta. Egy ujját szabaddá téve bekukucskánt a postaládába, ami ettől egyből kinyílt, és kicsúsztak belőle a beleszorított szórólapok és levelek. Lerakta a csomagokat, felnyalábolta a postát, és kétszer is a ház felé sandított, miközben gyorsan átpörgette őket. Amikor harmadszor fordult hátra, Zsazsi már a lépcsőn állt, Zsuzsa elindult felé a szatyrokkal, és amikor elment az anyja mellett, a kezébe nyomta a papírköteget, még innen is látszott, hogy felrántotta magát valamin, habár lehet, hogy csak azért duzzogott, mert tettenérték. Bevitték Zsazsi összes cuccát, aztán a lánya sietősen távozott. Amikor a kocsi leért a hídhoz, önkéntelenül is hátrébb léptem a szoba közepe felé, és a másik ablakon keresztül követtem a szememmel, ahogy elfordul, és kimegy a képből. Aztán visszaléptem, Zsazsi is arra nézett, amerre a kocsi elhajtott, majd kihúzta a zsebéből az összehajtott borítékot, ránézett, visszacsúsztatta, és olyan fürgén, amilyennek még nem láttam, elindult az ablak felé, amely mögött álltam. Hú, de meglepődtem, vagyis megijedtem, főleg, amikor bekopogott az üvegen, hogy: Szomszédasszony, ott vagy? Úristen, mit képzel, hogy leskelődöm? Mert ugye, igen, de ezt nem akartam az orrára kötni, levegőt sem vettem, nem lát be, nem lát be, mondogattam magamnak, tiszta triller. De nem hagyta magát: Szomszédasszony, húzd félre a függönyt! - sürgetett, és nem volt ebben semmi neheztelés. Franc egye meg, félrehúztam, de türelmetlenül tovább integetett, hát kinyitottam az ablakot. Öreganyád sosem vallotta be, hogy kukucskál, neked legyen több eszed. Ha a két első szoba nem lenne lezárva, én is mindig tudnám, mi történik a szomszédban. Ráérsz most? - kérdezte még, de nem is várt választ, intett, hogy menjek, már hátat is fordított, és elindult a ház felé. Még toporogtam az ablaknál, amikor visszakiabált a kapuból, hogy láttam-e, hova esett a kulcs, intettem, hogy persze, és becsuktam az ablakot. Hát ez nagyon gáz, de most már mindegy.
Kiütögettem a cserepekből a fázós körtéket - eredetileg így, cserepestől tettem volna az asztalra, de attól tartottam, Zsazsi ezt nem értékelné -, és a kenyeres kosárba dobáltam őket. Bezártam mindent, vettem egy nagy levegőt, és elindultam. Volt egy kis gyomoridegem, olyan abszurd volt ez az egész, de miközben a fűből felszedtem a kulcsot, és visszadugtam a zárba, arra gondoltam, mama sosem húzta volna félre a függönyt, de nem is tudta meg soha, amire kíváncsi volt...
  
   
Fázós körte. De miért is?
   
  
Mert a negyed körtéket szépen sálba csomagoljuk, és úgy sütjük ki.
A tészta a szokásos édes kelt tészta (50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 2 dl tej, csipet só, 1 tojás) aminek a feléből egyik nap lepényt készítettem, rásoroztam a vékony körteszeleteket, és három evőkanál mézzel elkevert joghurttal nyakon öntöttem. Itt a kép:
  
  
A tészta lefagyasztott másik felét ma használtam fel.
Nyolc negyed körte kellett hozzá, pontosabban nyolc körte negyede, mert a szárával együtt szerettem volna megsütni.
  
             
A negyed körtéket borecettel meglocsoltam, és egy kis vajon kristálycukorral karamellizáltam. A kis cserepeket kivajaztam, és megszórtam kiszttel.
  

A tésztát nyolc részre vágtam, fahéjas porcukorral megszórt deszkán 1 cm vastag 25-30 cm hosszú rudakká sodortam, és a negyed körtéket betekertem velük. A bebugyolált körtéket a cserepekbe állítottam, azokat egy tepsibe, a körték szárához egy csepp vajat és még egy kis cukrot szórtam, és a sütit 200 fokos sütőben szép pirosra sütöttem.
  


1 megjegyzés:

  1. Hát gyönyörű! Direkt ezért tartod ezeket a cserepeket, hogy süss bennük?

    A sztori isteni volt. Én is gyakran kikukucskálok (panel lakótelep) vagy az ablakon, vagy a kukucskálón, ha valami érdekes történik, aztán a fiam azt mondja ilyenkor, hogy olyan vagyok mint egy öregasszony... Jó fej ez a Zsazsi néni, hogy így lebuktatott! :-)

    VálaszTörlés