Puha, sós fonat


Egész héten a Bátaszéki Pünkösdi Rétesfesztiválra készültünk, papírokat intéztem, nyomtatványokért futkostam, csomagoltuk, rendezgettük a munkáinkat. Tegnap aztán jól belaktunk finom házi rétesből, és kipróbáltuk magunkat végre egy mini fesztiválon mint művész-kézműves árusítók. A nagy hajtásban csak egyvalamiről feledkeztünk meg, a hosszú hétvégéről, de arról aztán nagyon. Nem szoktunk pánikolni, ha egy napig zárva maradnak az üzletek, de most a szokásosnál is lazábbak voltunk, gyakorlatilag elmaradt a bevásárlás. Zellerkrémleves mentette meg a napot, és ez a puha, sós fonat. Ez utóbbi tényleg a semmi különös kategória, mindössze 6 hozzávalóból áll, és nagyon gyors. Nem szoktam bele zsiradékot tenni, cserébe csak tejjel készítem, szeretjük, hogy a tészta puha, kalácsos, egyszerre sós és édeskés is. Általában 16 rudat készítek a tésztából, egymás mellé fektetem a sütőpapírral bélelt tepsibe, hagyok köztük helyet, hogy kelhessenek, és így sütöm meg őket. Ma egy kicsit megvariáltam.

A tésztához:
50 dkg liszt
3 dl tej
2,5 dkg friss élesztő
2 teáskanál cukor
1,5 teáskanál liszt

A tetejére:
1 púpos evőkanál liszt
2 teáskanál só
annyi víz, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk

A tejet megmelegítettem, beleszórtam a cukrot, és felfuttattam benne az élesztőt. A lisztet összekevertem a sóval, majd hozzá öntöttem az élesztős masszát, és gyorsan összegyúrtam. Lisztezett deszkára borítottam, jól átgyúrtam, majd 16 részre vágtam. 30 cm hosszú rudakat sodortam, majd 8-at a sütőpapírra helyeztem egymástól 3 cm távolságra. A következő 8 rudat átfonogattam közöttük. Végül a rudak végét kettesével összecsippentettem, így egy végtelen fonatot kaptam. Fél órát hagytam kelni, közben szépen a kétszeresére duzzadt a tészta, és bemelegedett a sütő. 200 fokon pillanatok alatt megsül, ezért figyelni kell. Amikor éppen kezdett volna pirulni, gyorsan rálocsoltam a sós kencét, majd még pár percre visszadugtam a sütőbe. 

2 megjegyzés: