Bodzakrémes-borzselés gyümölcstorta

   
Ezzel a sütivel még adós vagyok. Nagyon könnyed, légies torta, ha gyerekeknek készül, a borzselé gyümölcs zselére cserélhető. Amikor készült, azzal küzdöttem, hogyan számolhatnám át a mennyiséget 30 fős adagra, most meg eljátszottam ugyanezt visszafelé.
A 22 cm-es kapcsos tortaformában készült torta receptjét adom meg, gondolom, otthon senki sem fog adagokkal, celofánnal szórakozni.
   
Azért leírom, hogy készült a süti képen látható formája, hátha valaki mégis...
Sütöttem egy vékony piskótát, közben 15 dkg ribizlit 1 dl sillerrel és 20 dkg cukorral sziruppá főztem. A piskótát meglocsoltam-kentem a sziruppal, majd feltekertem, és hagytam kihűlni. Celofánból 10 cm széles csíkokat vágtam,egy fánk szaggató segítségével hengereket formáltam belőlük, és leragasztottam őket, hogy ne csavarodjanak szét. A kihűlt piskótatekercset felszeleteltem, és a celofán hengerekbe igazgattam őket. Erre kanalaztam a bodzás krémet, amit körben mindenhol a celofánig kentem, hogy a zselé ne áztassa el a tésztát. Végül rászórtam a gyümölcsöt, és rákanalaztam a zselét. A süti így könnyen szállítható volt, és nem kellett már helyben adagolni, tulajdonképpen saját magát tartotta össze. 
  
És most jöjjön egy otthoni változat. Mindenképpen ismétlésre vár, úgyhogy amint lesz kép, felteszem azt is.
  
A 2 cm vastag piskótalaphoz:
3 tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
3 evőkanál langyos víz
1 csipet só
A tojásfehérjét felvertem, és félretettem. A tojás sárgáját kikevertem a cukorral, kanalanként hozzá adtam a vizet, majd a lisztet, a sót, végül óvatosan összeforgattam a habbal. A tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, belesimítottam a masszát, majd 200 fokos sütőben megsütöttem.
   
A krémhez:
3 tojás sárgája
7 dkg liszt
12 dkg cukor
3 dl tej
1 dl bodzaszörp
10 dkg vaj
A tojások sárgáját kikevertem a cukor felével, a liszttel, és egy kevés tejjel. A maradék tejet feltettem forrni. Amikor felforrt, félrehúztam a tűzről, és habverővel folyamatosan keverve a tejet, belecsorgattam a tojásos masszát. Visszatettem a tűzre, és takarékon addig melegítettem, amíg besűrűsödött. Lehűtöttem.
A vajat kikevertem a maradék cukorral, majd kanalanként adagolva a krémet és öntögetve a szörpöt sima krémet kevertem belőle.
A kihűlt piskótát visszatettem a formába, elegyengettem rajta a krémet, majd a zselé elkészítéséig hűtőbe tettem.
   
A gyümölcs és a szelé:
3 körte
0,5 l fehérbor
3 evőkanál zselatin
10 dkg cukor
  
A körtét megtisztítottam, és apró kockákra vágva egy edénybe tettem. Annyi bort öntöttem rá, hogy ellepje, rászórtam a cukrot, felforraltam, majd levettem a tűzről. Nem szabad megfőzni. A gyümölcsöt kivettem a léből, lecsepegtettem, és a krémre halmoztam. A levet leszűrtem, elkevertem a zselatinnal, hozzá öntöttem a maradék bort, majd felforraltam. A zselét hagytam kiűlni, majd a tortára kanalaztam, és hűtőben megdermesztettem. 

2 megjegyzés: