Karamellás-mogyorós zserbó

   
Szeletelésben még el vagyok maradva. Hozom hamarosan az almás-vajas csigát is, de ezzel a recepttel már régóta adós vagyok, hát íme.
Kattintás után olvasható.
    
Karamellás mogyorós zserbó
  
A töltelékhez:
20 dkg cukor
20 dkg darált mogyoró
2 dl tej
1 előkanál liszt
2 tojás sárgája
  
A két tojás sárgáját összekevertem egy kanál liszttel és 0,5 dl tejjel. 20 dkg cukrot 5 evőkanál vízzel elkevertem, majd lassú tűzön karamellizáltam. A maradék tejet közben felmelegítettem, majd az aranybarna cukorra öntöttem, és megvártam, amíg a cukor teljesen feloldódik, és a karamellás tej felforr. ekkor félrehúztam a tűzről, beleöntöttem  a darált mogyorót, majd gyorsan mozdulatokkal belekevertem a tojásos masszát. Félretettem hűlni.
Közben elkészítettem a tésztát.
  
A tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg vaj
1 dl tej
1 dkg élesztő
3 dkg cukor
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
1 tojás
1 citrom reszelt héja
  
A tejben felfuttattam az élesztőt, a lisztet összekevertem a sütőporral, a cukorral és a sóval. A liszt közepére öntöttem a felfutott élesztőt, beletettem a szobahőmérsékletű vajat, és a tojást, majd gyorsan begyúrtam. Nem kell keleszteni. Lisztes deszkán három cipót formáltam belőle, és már nyújtottam is a lapokat kb. 25 X 30 cm-es téglalapokká. A első lapot a sütőpapírral fedett sütőlemezre tettem. (Ha pereme van a tepsinek, akkor a tészta ne érjen ki a széléig, mert megnő sütés közben, és felpúposodik a süti.) A töltelék felét rákanalaztam, és elegyengettem. Erre jött a következő lap, majd a töltelék másik fele, és végül a harmadik tésztalap.
200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsült. A sütőpapírral együtt rácsra húztam, és hagytam kihűlni. Amikor kihűlt, megfordítottam.
  
A mázhoz:
3 evőkanál kakópor (nem cukrozott)
2 evőkanál cukor
1 dkg vaj
  
A "rendes" zserbóra egy kanál cukorral édesebb csokimázt készítek, de ott a baracklekvár miatt nem olyan édes a töltelék, mint ebben a karamellás változatban. A kakaóport és a cukrot négy evőkanál vízzel jól kikevertem, majd folytonos keverés mellett felforrósítottam. Levettem a tűzről, beledobtam 1 dkg vajat, és addig kevergettem, amíg teljesen feloldódott a csokiban. A mázat kevergetve hűtöttem még egy kicsit, majd a tésztára öntöttem, és késsel gyorsan elegyengettem.
  
30 szép, négyzet alakú szelet vágható belőle.
 

3 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű, az ízét meg elképzelem:) Karamell nálunk akár minden nap lehetne, ezt biztosan ki fogom próbálni:)

    VálaszTörlés
  2. Csuda jól néz ki, nagyon finomnak látszik! :) A hagyományos zserbót is nagyon szeretjük, de ez a mogyorós-karamellás is isteni lehet! :) Mentve ez a recepted is! :)

    VálaszTörlés
  3. :) Köszi Csajok! Én is imádom a klasszikus zserbót, de a családomnak most már inkább ezt kell sütnöm. :)

    VálaszTörlés