Pástétomos kalács

  
Tavaly ilyenkor már elborított minket a karácsonyi várakozás, tele voltunk csokival és gyümölccsel, aszalttal is. A csomagokban mindig ott lapul egy, ami szép-szép, de nem szeretjük, a datolya. Bőven benne jártunk már a farsangban, amikor még mindig ott árválkodott a polcon az aszalt gyümölcs, kezdeni kellett vele valamit, és ekkor jött az ötlet a pástétomra.
Ebben az évben sem úsztuk meg datolya nélkül. A szombat esti borozgatás után maradt egy kis fehérbor, és épp kimúlni készült a hűtőben, ezért gyorsan kimagoztam a gyümölcsöt, és rálöttyintettem a bort, aztán másnap megvettem a gombhoz a kabátot a tavalyi recept szerint. Csak most egy kicsit csavartam rajta.

A pástétommal kezdem, mert ez így magában is nagyon finom, és ez a tölteléke a kalácsnak azzal a különbséggel, hogy nem kell pépesíteni.
  
Pástétom/töltelék:
   
50 dkg csirkemáj összevágva (nem kell apróra)
1 fej vöröshagyma
1 birsalma
5 dkg datolya
1+1 dl száraz fehérbor vagy pezsgő
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem zöld
só és bors bőven mérve (persze ízlés szerint)
6 dkg vaj

Az előző nap kimagozott és 1 dl borba beáztatott datolyát kinyomkodtam, és összevágtam. (A bort, amiben a datolya ázott, kiöntöttem, mert olyan volt, mint a márc, ennyi édesség már nem fért volna el a pástétomban!) A birsalmát meghámoztam, kisebb darabokra vágta. A csirkemájat 3 dkg vajon serpenyőben gyorsan megsütöttem, nagy lángon, nem baj, ha kicsit megpirul, de ne száradjon ki. Ezután sóztam, borsoztam, és kiszedtem egy tálba. A serpenyőbe tettem még 3 dkg vajat, rádobtam az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát és birsalmát, együtt pár percig pirítottam, majd rászórtam a datolyát, ráöntöttem 1 dl bort, és az egészet hagytam kicsit főni. Végül a májat összekevertem a gyümölcsös keverékkel és az apróra vágott petrezselyemmel.
Hagytam hűlni, majd aprítógépben ledaráltam. Nem kell teljesen pépesíteni!
Végül ismét sóztam, és borsoztam, mégpedig bőven, mert a gyümölcstől elég édeskés lett a krém.
Legközelebb megbolondítom egy kis apróra vágott csilivel.

Ez egy elég nagy adag, de kis dobozokban le is lehet fagyasztani.

Ebben az évben ugyanezt az adagot készítettem el, csak nem pépesítettem, hanem tésztába csomagoltam. Ez a mennyiség egy kb. 20X30 cm-es tepsire elég.

A tésztához:

30 dkg liszt
1,5 dl tej
1 dkg élesztő
1 kávéskanál só
1 tojás (+ a kenéshez)
2 dkg vaj

Az élesztőt a langyos tejben gyorsan felfuttattam. A lisztet összekevertem a sóval, majd beleöntöttem az élesztős masszát, a kissé felvert tojást és a vajat. Jól összedolgoztam, és félretettem kelni.
A duplájára kelt tészta harmadát félretettem a rácsoknak, a másik részét akkorára nyújtottam, hogy a vajazott, lisztezett tepsibe fektetve 2 cm-es pereme legyen. A tölteléket a tésztára kanalaztam, elegyengettem, majd a maradék tésztából rácsot készítettem a tetejére. Végül megkentem a felvert tojással, és 200 fokos sütőben megsütöttem.
Mivel a töltelék nem volt nyers, csak a tésztára kellett figyelni, amikor szépen megpirult, el is készült a vacsora.
Melegen is finom, de egy éjszakára hűtőbe téve másnap istenien szeletelhető, ezért hidegtálakra is bátran ajánlom. Legközelebb én is téglaformában sütöm meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése