Medve kifli


 
   
Annyi mindent le kellene írnom, de most mégis fordítva kezdem a bejegyzést, a péntek esti kávéról majd később, mert hosszúra sikeredett.
Van, hogy a kelt tészta a maradék felhasználás jegyében készül, így sütöttem már kalácsot sörrel  és gyümölcslével is. A kész, megkelt tészta pedig attól függően, hogy édes vagy sós, a gyúródeszkán bármilyen alakot ölthet. Ezt a tésztát először akkor sütöttem, amikor egy hatalmas adag nudlihoz készítettem sajtszószt, túl nagy adagot, mert a nudli fogyott mákkal is, a maradék szósszal pedig kezdeni kellett valamit.
Gyerekkoromban a szombati ebéd gyakran volt valamilyen finom leves, és hozzá édes kísérő: palacsinta, fánk, rizsfelfújt. Szokásunk volt együtt enni az édes tésztát a levessel, és bármilyen fura is, ezt még ma is szeretem. Így jutott eszembe másodszor is ilyen tésztát begyúrni egy zöldségleves mellé, akkor pontosítottam az arányokat, és nagy sikere lett, úgyhogy ez a recept már marad. A kiflibe nem kell töltelék, mert ez egy kimondottan édes tészta, és szinte viccesen puha. Nem érdemes tartogatni, frissen, melegen az igazi. A sok duma alatt, kattintás után ott a recept.
        
   
Teoval a családi ebédnél megbeszéltük a találkozót, de nem tudtam, hova fogunk beülni egy kávéra. Zsazsit nem akartam felhívni, mert olyan volt, mintha a háta mögött randiznék a pasijával, jó, tudom, nem, de mégis. Aztán pénteken délután mégsem bírtam ki, és jól kinevetett, hogy csak nem vagyok ideges. De, az voltam, mert Teoról csak ködös emlékképek voltak a fejemben, amik még csak nem is az enyémek, és a szombati vacsora benyomásai. Meg persze egy kis ellenszenvvel vegyes rajongó kíváncsiság.
Volt valami fura megérzésem, többször bevillant a kirándulóhely, amiről Zsazsi mesélt, és a piknik, de ahhoz most nem volt jó idő, meg különben is, nem értettem, mi a fenének agyalok ilyeneken, ez nem egy randi, próbáltam nem rágörcsölni, de rágörcsöltem.
Késtem, hogy ne kelljen ácsorognom a park mellett, ahol találkoztunk. Teo nyújtotta karját, belekaroltam, önkéntelenül, még csak zavarban sem voltam, átvágtunk a kitaposott ösvényen a sziklák felett, és beültünk a kávézóba. Megkönnyebbültem, hogy ezt a helyet választotta, és nevettem magamon, főleg, ha a táskámra pillantottam...
Teo egy kedves, ősz, öreg medve, kissé nehézkes mozgással, könnyed, vidám lélekkel. Hamar elénk került a kávé, és gyorsan elindult a beszélgetés. Magázódtunk, helyesbítek, magázódva tegeződtünk, ezt nehéz máshogy mondanom, és minden más helyzetben póznak éreztem volna, de most nem. Talán a levelek miatt ragadt meg ez bennem, én őt így ismertem meg, nem akartam ehhez ragaszkodni, de így maradt.
Nem kérdezte meg, mit gondolok róla, inkább mesélt.
Beszélt a feleségeiről és a lányairól, a sok költözködéséről, a zavaros életéről, és hogy nem volt jó férj soha. Csupa olyan sztorival jött elő, amivel ostorozhatta magát, és ezt egy idő után szóvá is tettem. Kértem még egy kávét, de most olyat, amilyet én szeretek, és ez kizökkentette, hogy merészelek beleszólni, amikor ő tárgyal a pincérrel. Sajnálom, ha tehetem, hosszú kávét iszom, ha lehet választani, tejjel, semmi baj a rövid kávéval, de nem lehet mellette hosszan beszélgetni.
Támadt egy kis csönd, nesze neked hosszú beszélgetés.
Aztán Teo mégis belefogott.
Egyik évben amikor már megvolt Zsazsi és Endre - hú, ezen is jót nevettünk, csak ő kapott álnevet a blogon - pesti lakása, felutazott oda pár hétre. Régen volt már Magyarországon, épp nem volt rendesen eleresztve pénzzel, és éppen nős volt, de már régen látta Zsazsit, akinek akkor halt meg a férje, és ezt is Endrétől kellett megtudnia, mert nem kapott már egy ideje levelet.
Alig ismert Zsazsira, sértődött volt, és fáradt, és bármit mondott neki, csak kinevette, legyintett rá. Kellett neki is egy kis kikapcsolódás, felmentek Pestre, csak bóklásztak, és próbáltak beszélgetni. Leginkább arra keresték a választ, hogy miért is vannak ők itt együtt, elméleteket alkottak, aztán másnap újat, és másnap megint, így pár nap alatt szépen megideologizálták a kapcsolatukat, és közben előtörtek belőlük újból a régi érzések. Mindennek ellenére Zsazsi úgy engedte Teot haza, mintha mindegy lenne, hogy otthon mi várja, szép, bölcs körmondatokkal megfogalmazta, hogy tartson, ameddig ebből töltekeznek, aztán marad a barátság, vagy valami, ami azon túl van.
Majdnem bejött.
Elfogyott a kávém, ennél lassabban még ezt sem tudom iszogatni. Felkapcsolódott a közvilágítás, egy darabig nézegettünk kifelé, aztán Teo szólt, hogy akkor most menjünk, még valahova elvisz, csak kell egyet telefonálnia. Megmondtam.
Figyeltem, miközben beszélt. Folyton szuszog, a túlsúly teszi, de a hangja magában is olyan füstös, jó hallgatni. Nagyon hadar, és még azt is kényszeredettem vidámkodva adja elő, ami épp nem az. Sokszor vissza kellett kérdeznem, mert a mondatok végét már alig értettem, és hamar jelmondat született ebből: kérem Teo, lassabban, artikuláljon. Sokat nevet, hangosan, jóízűen, de néha ott bújkál benne valami mesterkéltség, nem tudom az okát. 
Ahogy letette a telefont, egyből sietős lett, feladta rám a kabátot, fizetett, és már szaladtunk is kifelé. Kenyeret vettünk, de nem lehetett akárhol, föl kellett szaladni egy bizonyos üzletbe. Azt hittem kiköpöm a tüdőm a hidegben, de Teo diktálta a tempót. Keveselte a kenyeret, még valami édeset is akart venni, de erősködtem, hogy nem kell. Az eladótól mégis kért, én meg szóltam a nőnek, hogy ne csomagoljon, nem kell. Nézett ránk, hogy akkor most mi legyen, erre előszedtem a táskámból a kis kifliket. Elkezdtünk nevetni, és nem tudtuk abbahagyni, a végén már el kellett takarnom az arcom, éreztem, hogy az izmaim görcsösen grimaszba feszülnek.
Zsazsi figyelmeztette, hogy ez lesz, de nem akart hinni neki.

Medve kifli

A tésztához:
50 dkg liszt
10 dkg cukor
1 csipet só
1 dl tej
1 dl tejszín
10 dkg natúr tömlős sajt (nálam Medve)
1 tojás (+ 1 a kenéshez)
2 dkg élesztő

A lisztet, a cukrot és a sót kimértem, és összekevertem. A tejet, a tejszínt és a sajtot egy edénybe tettem, és kevergetve felmelegítettem, csak addig, amíg egyneművé vált. Félrehúztam, és visszahűtöttem, hogy az élesztő meg ne főjön benne. Amikor langyosra hűlt, elmorzsoltam benne az élesztőt, és hagytam felfutni. Végül ráöntöttem  a lisztes keverékre, hozzáadtam a kissé felvert tojást, és bedagasztottam.
Háromnegyed órát hagytam kelni, majd lisztes deszkán átgyúrtam, és ismét félretettem kelni fél órára. Végül négy részre osztottam, a négy cipót egyenként kör alakúra nyújtottam (kb. 30 cm átmérőjű legyen). A tésztát 12 cikkre vágtam, és feltekertem őket. A kifliket még hagytam kelni negyed órát, majd megkentem őket tojással, és 200 fokra előmelegített sütőben megsütöttem.

Most eltértem ettől a készítési folyamattól, mert pénteken nem lett volna időm mindenre. A tésztát csütörtök este gyúrtam be, rögtön a hűtőbe tettem, aztán péntek délután elővettem, és akkor jött az átgyúrás és a második kelesztés. Ez utóbbi így tovább tartott, egy órát kelt a tészta, mert hideg volt. A végeredmény ugyanolyan lett, mint máskor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése