A legeslegkedvencebb


   

Bosnyák szelet
A leírt mennyiség egy 24 cm átmérőjű piteformába elég.
   
Az 1. tészta:
20 dkg finomliszt
12,5 dkg vaj
3 dkg cukor
1 tojás sárgája
1 csapott teáskanál sütőpor
   
A 2. tészta:
10 dkg finomliszt
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
10 dkg puha vaj
2 csapott evőkanál kakaópor (nem cukrozott)

A kettő közé:
Szilvalekvár vagy valamilyen savanykás PIROS lekvár, mondjuk meggy (nálam most ez volt).

Az 1. tészta hozzávalóit összegyúrtam, a kész tésztát a hűtőbe tettem. A 2. tészta hozzávalóit is összegyúrtam. Vigyázat, ez nem áll össze egynemű masszává, de nem szabad hozzáadni több vajat, és tejfölt sem, mert akkor más lesz a süti!
Fél órás pihentetés után az omlós tésztát kinyújtottam, és a vajazott, lisztezett piteformába fektettem, belenyomkodtam, és csak annyi peremet hagytam, amennyi a lekvárt körbeveszi. Ezután megkentem meggylekvárral - szilvával lett volna az igazi, de már kifogytam -, lehet jó vastagon. A diós tésztából golyókat formáltam - nem írom, hogy gyúrtam, mert úgy kellett ujjal összetapasztani a golyókat, de megérte a fáradtságot -, majd a lekváros tésztán szépen egymás mellé rendezgettem őket. Előmelegített sütőben 200 fokon megsütöttem.
A viszonyítás kedvéért leírom, hogy a képen egy kisebb süti látható, kábé 22 cm átmérőjű (mert dupla mennyiségű tésztát gyúrtam, és készült egy nagyobb adag is).
A bosnyák szelet eredetileg szelet süti, kétszeres mennyiségű tésztából egy nagy tepsivel lesz, akkor a golyókat sorba kell rendezni, így könnyű szeletelni. De ez a kerek forma ad egy kis pluszt... 

9 megjegyzés:

  1. Kipróbálom:) Olyan szép, kíváncsi vagyok milyen az íze. A kép alapján azt hittem reszelt túrós, de ezt még nem kóstoltam sosem. Majd beszámolok, hogy sikerült.Ja és van még anyukám szilvalekvárjából, de finom lesz:)

    VálaszTörlés
  2. Én is vittem a recit és kipróbálom, nekem is van szilvalekvárom még.Köszi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok csajok! Nem bánjátok meg, harminc éve ez az első számú kedvencem. :-)
    Nelli, üdv a csapatban!

    VálaszTörlés
  4. Valahogy én is úgy vagyok mostanában, hogy "csak segélyhívás" :(
    Lassan főzni sincs időm, hálistennek, szeretjük a tükörtojást :D
    Ha levegőhöz jutok, majd megsütöm, tetszik!

    És azért nagyon várom a Zsazsi történeteit, csak mindig túl korán abbahagyod a jegyzetelést :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a recept, ezt én is ki fogom próbálni!
    Kicsit kevés volt most Zsazsiból...:(

    VálaszTörlés
  6. Nagggyon guszta, kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
  7. Nincs ember, aki kihagyná!

    VálaszTörlés