A legeslegkedvencebb

Az új év új munkahelyet hozott nekem, az új munka - vagy inkább a sok ismeretlen körülmény miatt délutánra annyira lemerülnek az elemeim, hogy mire hazaérek, már csak ez fut a szemeim előtt: csak segélyhívás... csak segélyhívás... csak... Valahogy át kell állnom, mert a hétvégét is végigaludtam, mégsem voltam feldobva a hétfő reggeltől. Szóval sütök továbbra is, csak leírni már nincs érkezésem. Tegnap Zsazsival jöttem haza, még meg tudtam kínálni a sütiből - ez olyan másnapi süti, egy kis pihenés után jobb, mint frissen, melegen egyáltalán nem működik a varázslat -, és vártam a nagy húúút, de elmaradt. Jó, nem vagyunk egyformák, pedig: EZ A LEGESLEGKEDVENCEBB SÜTIM!!!
   
   
Az esti beszélgetésünk után azon agyaltam, hányféleképpen mondunk igazat, miközben évről évre máshogy meséljük el a régi sztorit. Még mindig ugyanazt az igazságot mondjuk-e el, amikor más-más élethelyzetből, szempontból tekintünk ugyanarra a tényre, egyáltalán mi belőlük a tény? Arra jutottam, hogy az elmesélt múltban nincsenek tények. Persze lehet mondani, hogy a dátumok, az időpontok tények, de szerintem ezek is rohadt viszonylagosak. A fiam születésekor a nagy örömködés közben a doki egyszer csak megkérdezte, nézte-e valaki, hánykor született. Tanácstalanul pislogott mindenki az órára, mire húgom megszólalt, hogy 55-kor, de ma sem vagyok biztos benne, hogy felnézett-e az órára a dokumentálandó pillanatban, és az időpontot a tapasztalat mondatta ki vele, vagy csak utólag a logika. Szóval ennyit a tényekről. Meg aztán az sem mindegy, hogy mondjuk el ugyanazt, ha valami tavasszal történt, akkor én virágos, langyos, rongyos felhős, napfényes, nyitnikékes tavaszt képzelek magam elé a szóhoz kapcsolódó összes sztereotípiájával együtt, ha az elbeszélő hozzáteszi: március 1-jén, akkor az agyam átkonvertál, a felhőket egymás mellé tolja, törli a fényt, kikapcsolja a zsizsegést, behívja a szelet, a füvet visszasimítja a sárba, libabőrt fáz a karomra, önkéntelenül léptet egyet velem hátra, és a cipőm már ázik is a képzeletbeli sárban... Pedig ez is tavasz, csak nem úgy.
Amikor Zsazsi Endréről beszél, minden mondatában ott a kritika, nyoma sincs annak a rajongásnak, ami a házasságukba érzelmeket hozott, és ami később párrá gyúrta őket, ha csak egy rövid időre is. Abban a kis időben annyi minden történt velük, alakították az életüket, alkalmazkodtak, beilleszkedtek, próbálták megismerni egymást, hogy szinte gondolkozni sem volt idejük magukról. Később aztán bőven akadt ideje mindkettejüknek. Zsazsi felnézett a férjére, csodálta őt, jóképű volt, magabiztos, összefoglalva: egy főnyeremény, aminek örülni kellett - itt a végén azért kiéreztem némi iróniát Zsazsi szavaiból. Nem hiszem, hogy lett volna ideje csalódni benne az együtt töltött idő alatt, de egycsapásra elszállt a varázs, amikor hazaköltözött, úgy érezte, hogy felültették, és amikor Endrével a váláskor találkoztak, csak azért nem kérte ezt rajta számon, mert sajnálta. A Balatonon meg már azért nem, mert hálás volt, hogy ennyi ideig nem kellett előráncigálni a sérelmeket, viszont örült, hogy akkor ott volt lehetőség ezeket kibeszélni, és közben úgy érezhette, hogy még ő tesz szívességet azzal, hogy félreteszi már rég nem játszó sértettségét.
Csodálkozott, miért nem kérdezem meg, szerette-e a férjét, rögtön feleltem - hiszen már agyaltam ezen eleget -, hogy egyrészt átéltem én is ezt-azt, és tudom, mennyire félremagyarázza az ember a dolgokat utólag, másrészt szerintem erre már nincs válasz. A gyászt fel lehet idézni, mert folytatólagos, elkopik a fájdalma, de nem múlik el az igazsága, és egy másik ember elvesztése később nem törli ki az előző érzést, de a szerelemmel ez nem így van. Az új érzés elsöpri a régit, és utóbb csak csodálkozunk, mi rántott úgy magával abban a régi kapcsolatban. Szerintem van szerelem, nagy szerelem, elsöprő szerelem, van olyan, ami hamar múlik, és van, amelyik sosem, és ezt úgy mondtam - írtam -, hogy a szívemre tettem a kezem. Ha Zsazsi Endréről beszél, folyton bólogat, mintha azt mondogatná, hát igen, akkor így éltem, ezzel az emberrel. A csodálkozáson már régen túl van.  
   
Bosnyák szelet kicsit másképp lentebb.
   
Bosnyák szelet
A leírt mennyiség egy 24 cm átmérőjű piteformába elég.
   
Az 1. tészta:
20 dkg finomliszt
12,5 dkg vaj
3 dkg cukor
1 tojás sárgája
1 csapott teáskanál sütőpor
   
A 2. tészta:
10 dkg finomliszt
10 dkg darált dió
10 dkg cukor
10 dkg puha vaj
2 csapott evőkanál kakaópor (nem cukrozott)

A kettő közé:
Szilvalekvár vagy valamilyen savanykás PIROS lekvár, mondjuk meggy (nálam most ez volt).

Az 1. tészta hozzávalóit összegyúrtam, a kész tésztát a hűtőbe tettem. A 2. tészta hozzávalóit is összegyúrtam. Vigyázat, ez nem áll össze egynemű masszává, de nem szabad hozzáadni több vajat, és tejfölt sem, mert akkor más lesz a süti!
Fél órás pihentetés után az omlós tésztát kinyújtottam, és a vajazott, lisztezett piteformába fektettem, belenyomkodtam, és csak annyi peremet hagytam, amennyi a lekvárt körbeveszi. Ezután megkentem meggylekvárral - szilvával lett volna az igazi, de már kifogytam -, lehet jó vastagon. A diós tésztából golyókat formáltam - nem írom, hogy gyúrtam, mert úgy kellett ujjal összetapasztani a golyókat, de megérte a fáradtságot -, majd a lekváros tésztán szépen egymás mellé rendezgettem őket. Előmelegített sütőben 200 fokon megsütöttem.
A viszonyítás kedvéért leírom, hogy a képen egy kisebb süti látható, kábé 22 cm átmérőjű (mert dupla mennyiségű tésztát gyúrtam, és készült egy nagyobb adag is).
A bosnyák szelet eredetileg szelet süti, kétszeres mennyiségű tésztából egy nagy tepsivel lesz, akkor a golyókat sorba kell rendezni, így könnyű szeletelni. De ez a kerek forma ad egy kis pluszt... 

9 megjegyzés:

  1. Kipróbálom:) Olyan szép, kíváncsi vagyok milyen az íze. A kép alapján azt hittem reszelt túrós, de ezt még nem kóstoltam sosem. Majd beszámolok, hogy sikerült.Ja és van még anyukám szilvalekvárjából, de finom lesz:)

    VálaszTörlés
  2. Én is vittem a recit és kipróbálom, nekem is van szilvalekvárom még.Köszi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok csajok! Nem bánjátok meg, harminc éve ez az első számú kedvencem. :-)
    Nelli, üdv a csapatban!

    VálaszTörlés
  4. Valahogy én is úgy vagyok mostanában, hogy "csak segélyhívás" :(
    Lassan főzni sincs időm, hálistennek, szeretjük a tükörtojást :D
    Ha levegőhöz jutok, majd megsütöm, tetszik!

    És azért nagyon várom a Zsazsi történeteit, csak mindig túl korán abbahagyod a jegyzetelést :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a recept, ezt én is ki fogom próbálni!
    Kicsit kevés volt most Zsazsiból...:(

    VálaszTörlés
  6. Hétvégén begyorsítok. :-)

    VálaszTörlés
  7. Nagggyon guszta, kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
  8. Nincs ember, aki kihagyná!

    VálaszTörlés