Fehérboros pite

  
Ezt az ötletet már dédelgettem egy ideje, mire szeptemberben végre megsütöttem. Azóta több borral készült recept is született. Sütögetés és némi javítgatás után kettővel neveztem is a Fekete Borpince sütiversenyére, ami nagyon jó hangulatú rendezvénynek ígérkezik. Azt a két receptet majd a versenyről készült beszámolóval együtt osztom meg veletek. De most jöjjön a boros pite receptje. Vigyázat, nagyon boros!
  
A recept lentebb, egy kattintás után olvasható.
  

Fehérboros pite

A krémhez:
5 dl fehérbor
1 citrom leve
3 tojás
3 evőkanál liszt
5 evőkanál cukor
őrölt szegfűszeg és fahéj

3,5 dl bort felforraltam a cukorral és a fűszerekkel, majd beleöntöttem a citromlevet. A tojásokat habverővel kikevertem a liszttel és a maradék borral, majd a masszát belekevertem a forró borba. A krémet visszatettem a tűzhelyre, besűrítettem, és hagytam kihűlni.


A tésztához:
10 dkg darált mandula
12 dkg liszt
5 dkg cukor
1 teáskanál sütőpor
csipet só
1 citrom reszelt héja
10 dkg vaj
1 tojás

A lisztet összevegyítettem a mandulával, a cukorral, a citromhéjjal, a sütőporral és a sóval. Elmorzsoltam benne a puha vajat, majd a tojással összegyúrtam a tésztát. A tésztát egy kivajazott, belisztezett piteformába morzsoltam, belenyomkodtam, hogy magas pereme legyen, és megszurkodtam villával. 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütöttem a tésztát, majd beleöntöttem a krémet, és 180 fokon további 30 perc alatt megsütöttem.
A tésztából egy diónyit lecsippentve dekorációnak kis kekszeket süthetünk. A kész süteményt megszórhatjuk fahéjjal, vagy bevonhatjuk csokimázzal is.

Szelet sütinek is elkészíthető, az adag egy 20 X 30 cm-es tepsire elég.

4 megjegyzés:

  1. Ha még most nézelődnék nálad a karácsonyi játékot illetően, garantáltan ezt a pitét választanám, annyira guszta és annyira jól hangzik! :) Így viszont játékon kívül fogom elkészíteni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi! Sok benne a bor, úgyhogy felnőtt süti. De szerintem a bort almalével helyettesítve pikkpakk gyerekbarát lesz. :) Na, ezt akkor most ki kellene próbálni. :D

      Törlés
  2. Szeretném elkészíteni a receptet, de megakadtam az egyik mondaton. A tojásos krémet tényleg a forró borba teszed bele? Nem fog összeugrani tőle? Köszi előre is! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Igen, lehúzom a tűzhelyről, és habverővel folyamatosan kevergetem miközben a tojásos masszát belecsorgatom. Aztán mehet vissza a tűzre, hogy folyamatos keverés mellett besűrűsödjön. :) Eddig mindig összejött. :)

    VálaszTörlés