Középen, hátul

Kimentem párszor Zsazsihoz, jókat beszélgettünk, sok minden összegyűlt a hosszú szünet alatt. Most gyakran jár ki hozzá Zsuzsa is, egy darabig még az unokák is, főleg a lány, Hugi. Van rendes neve is, Ági, de mindenkinek Hugi, bár kikéri magának, és ezért álnokul próbálkoztam az Ágival, amolyan beférkőzésképpen, de nem hallgatott rá, lepergett róla a próbálkozás. Még az anyja is visszakérdez, ha Ágiként utalok rá, hogy ki, pedig tudja, de ez a kis félvárról vett ellenállás elég, hogy a próbálkozásaimat letörje, visszasimulok. Szóval, Huginak már nem elég izgalmas a nagyi, egy darabig buli volt a felismerés, a pillanatnyi meglepetés, hogy a nagyiról szól az írás, ez milyen vagányság, de a részletek annyira már nem izgatták a fantáziáját, nyilván ehhez még kicsi. Jaj, persze, hogy nem az, már nagylány, tényleg, bocs! De most komolyan, a technika rejtelmeibe beavatta az anyját, megmutogatta a barátnőknek is az oldalt, volt, amit még el is olvastak, biztos, de a mélyebb részeket elkerülték, a sekélyben úszkáltak csak, most már abban sem.
  
Zsuzsának új felfedezés volt anyja titkos élete, nyilvánvalóan új megvilágításba kerültek az emlékek, a távollétek, a kiborulások, a merengések, a sírások, amiket sosem értett. A Teoval való találkozást is ő erőltette, mire számíthatott, nem tudom, talán hogy kiegészíti a képet, megtudja, összerakja, hogy mire vágyott az anyja, hogy végre helyrebillenjen az egyensúly, mit keresett még Endre annyi év után is az életükben, mit szervezkedett folyton, mert hogy intézte az anyja dolgait, az rendben van, de miféle dolgait.
  
Meg itt volt az apja is a háttérben, az én emlékeimben folyton betegen, Zsuzsa szerint komótosan, elüldögélősen, soha ki nem mozdulósan. Olyan embernek írta le, aki a házasságát magára csukta, és ezzel együtt nemet mondott mindenféle haladásnak is. Nem volt hajlandó tévét nézni, rádiózott, és újságot olvasott, és főleg bosszankodott, hogy változik a világ, megrettent minden újtól, összezavarodott, és ilyenkor időt kellett neki hagyni, hogy a változásokat új rendszerbe építse, és újra el tudjon igazodni abban a szűk világban, amit kijelölt magának mozgástér gyanánt. Zsuzsa szerint az apja az özönvízbe halt bele, ami elmosta a kertet és az istállót, hiába tették rendbe, a víz elsodorta a világot, amiben élt, és az újban már nem találta a helyét. Emlékezett a rajzra is, amit mamáék készítettek a kertről, és mutogatták az apjának, lelkesítették, kikérték a véleményét, mit szólna, ha ezt ide, azt meg oda tennék, szükséges a szakértelme, vajon az a fa való oda, vagy inkább más helyet kedvel. De az apját fárasztotta ez a színjáték, persze, hogy tudta, mi a célja, és ímmel-ámmal belement a játékba, ha már nagyon traktálták, de nem a maga örömére, hanem mert sajnálta maga körül a bohócokat. Igen, bohócokat, Zsuzsa mesélte ezt is, bár ő nem lakott itthon, amikor történt, a bátyja mondta el neki, hogy apja a betegsége végén gyakran motyogta halkan a folyosón ülve, hogy bohócok vagytok mind, halljátok, bohócok, ócska bohócok, halljátok…
  
Hallották. Aztán eltemették.
Középen, hátul eldőlt egy bábu a táblán. A játék ment tovább.

1 megjegyzés: