Még egy kis előleg

Holnap este megyek Zsazsihoz, de délelőtt nem lesz időm semmire, és ugye már jócskán elmaradtam a fizettséggel, úgyhogy ma sütöttem egy kakaós kalácsot. Felhívtam azzal, hogy már kel a tészta, és addig is kértem még egy kis előleget.
   
    
Teot már a nyitott kapu megzavarta, szerette volna, ha már itt megtorpanhat egy percre, de szabad volt az út. Aztán szomorúan állapította meg, hogy a ház faláról a hevenyészetten felszerelt búra nélküli lámpa durván bevilágította az udvart, a kinti lépcsőt, még a fák közé is fényt öntött, és előre elmosta a képzeletben már több változatban lejátszódott esti beszélgetés hangulatát. A hátsó lépcső felől, ahol a konyha bejárata is volt beszélgetés, ingerült szavak hallatszottak ki. Lassan sétált hátrafelé, de nem a járdán, ami egészen a fal mellett haladt, és amit a felette lévő első emeleti folyosó teljesen beárnyékolt, hanem inkább az udvar közepén, az egyik keskeny keréknyomban lépegetett egyik lábát a másik elé téve, egy darabig tyúklépésben, csak úgy. Közben többször próbálkozott egy-egy bátortalan jóestéttel, de senki sem nézett ki. A ház a sarok után keskeny melléképületben folytatódott, ebben a beugróban volt a konyhajtó. Három nő hangját hallotta bentről, az egyik sírt, egy másik számolt, mintha valamit pakolna, és Zsazsiét aki megállás nélkül szitkozódott.
Mielőtt beléphetett volna, egy teherautó lassított le a kapu előtt, majd rátolatott, a sofőr kihajolt, és hátrakiabált, hogy befér-e. Teo visszaszaladt az udvar közepéig, és integetett neki, hogy jöhet. A kocsi egészen ráállt a konyhaajtóra, csak annyi helyet hagyott, hogy egy ember épp átférhetett. Közben a sofőr leugrott a kocsiról, lenyitotta a hátulját, kezet rázott vele, azt hitte oda tartozik, majd eltűnt a konyhában. Teo kedvetlenül vette tudomásul, hogy nem rá szabták a rést, szeretett volna bemenni, de röhejesnek érezte volna, ahogy átpaszírozza magát, hogy bejusson a konyhába, ráadásul nem is tudta kik vannak bent - Zsazsin kívül persze -, és nem így akart a barátném szeme elé kerülni. Közben a sofőr nyugtatgatta a kedélyeket, mint kiderült késett, de az asszonyok sem készültek még el a csomagolással a másnapi túrára, még csak akkor számolták ki a fejadagot, amit kocsival vittek volna a kirándulóknak. Zsazsi megmutatta, mit lehet már felpakolni, de a férfi szólt, hogy az a pasi is segíthetne, aki odakint álldigál. Teo épp ekkor döntötte el, hogy lesz, ami lesz, ő bemegy, és a konyhaajtóban beleütközött Zsazsiba, aki dühösen rohant ki, hogy ki a fene kószál a tábor területén, mondta, hogy nem kellene előre kaput nyitni. Teo nem tudott hátrahőkölni, mert épp beszorult a kocsi és az ajtófélfa közé, szóval ütköztek.
Zsazsinak meglepetésében nem jött ki egy hang se a száján, amikor megszólalt, az is a sofőrnek szólt: Joci, álljon már előrébb ezzel a tragaccsal. Segít? - kérdezte Teotól egy fejmozdulattal mutatva a platóra. Segített, szó nélkül telerakták a kocsit, amit már félig elfoglaltak a sátrak. Aztán Joci benyúlt a konyhaajtón, leemelte az egyik kulcsot a szögről, és elment aludni. Zsazsi elküldte a másik két asszonyt is, a hangja kissé megenyhült, mert túl voltak a nehezén, és figyelmeztette őket, hogy négykor ébresztő, majd leroskadt a lépcsőre. Teo csak nézte, és azon tűnődött, hol a tavalyi Zsazsi, akivel olyan jókat nevettek, és akinek forró kezét szorongatta tánc közben, és nem tudta, mit mondjon.
Egy darabig hallgattak, majd Zsazsi halkan arra kérte, menjen el, mert nagyon fáradt, és alig maradt ideje aludni. Jöjjön vissza holnap, ha elmentek a többiek, csak most menjen. Teo megértette, letette a becsomagolt dobozt az egyik asztalra, és jó éjszakát kívánt azzal, hogy akkor holnap.
  
Ez Teo sztorija volt, amit már ezerszer elsütött társaságban, persze jól sarkítva, kifigurázva saját magát, ahogy nem épp szabványos alkatával beszorult a konyhaajtó és a kocsi közé, azt ahogy Zsazsi nekifutott, és azt, ahogy hazafele ballagott csalódottan és csodálkozva ezen a furcsa estén.
Zsazsi ehhez még hozzátette, hogy miután elköszönt, bezárta a kaput, majd a konyhát, visszament a szobájába, és csak úgy ruhástól lefeküdt, sírni kezdett, hogy miért engedte el így Teot. Megrázta saját döntése, hogy hazaküldte, és ez nem volt a vicces sztori része.
   
A recept lentebb.
  
Kakaós kalács
   
Tészta:
35 dkg finomliszt
15 dkg zabpehely
5 dkg cukor
1 csipet só
2 dl tej
2,5 dkg élesztő
10 dkg vaj
1 tojás (+ 1 a kenéshez)
   
Töltelék:
10 dkg cukor
3 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)
10 dkg vaj
    
Az élesztőt a langyos tejben egy csipet cukorral felfuttattam. A lisztet összekevertem a zabpehellyel, a többi cukorral, és a sóval, majd a puha vajjal, a tojással és az élesztővel bedagasztottam a tésztát. Háromnegyed órát kelesztettem. Ezután átgyúrtam, négy cipóra vágtam, majd egyenként kinyújtottam 20X10 centiméteres téglalapra. A tésztákat megkentem vajjal, majd megszórtam a cukros kakaóval, és feltekertem. A négy rudat aztán lazán összefontam, és egy kivajazott, lisztezett tortaformába rendeztem. Meleg helyen még egy fél órát kelesztettem, majd a tetejét megkentem tojással, és 200 fokon megsütöttem. (A zabpehely miatt rücskös a kalács teteje.)

3 megjegyzés: