Hallgattassék meg a másik fél is

Ma ebédszünetben hazaugrottam, végig az ment a fejemben, hol lehetnek Teo első levelei, egyszerűen nem emlékszem rájuk. Igaz, eddig csak néhány levélbe olvastam bele, várva, hogy beszélgetéseink idővel rájuk terelődnek újra. Tudtam, hogy ezek nincsenek a dobozban. Gyorsan előszedtem a borítékokat, végigzongoráztam őket az ujjaimmal, semmi. Attól a megérzéstől vezérelve, hogy valami mégis elkerüli a figyelmemet, átfogtam egy köteg levelet, az ölembe tettem, lapozgatva újra át akartam nézni, és ekkor megláttam a doboz alján két füzetet. Az egyik Zsazsi régi füzete volt, amibe olyan sok idézetet és verset másolgatott be még pesti magányában. Vicces, hogy kiktől idézett, és miket tartott fontosnak. Tele volt tömködve újságkivágásokkal, és az utolsó lap mögé még  be volt simítva egy egész csomó pótlap, persze ezek is teleírva. Csak belelapozgattam, nem varázsolt el túlzottan a tartalom, és különben sem ezt kerestem. A másik füzetet először naplónak véltem, ezért felhívtam Zsazsit, hogy elolvashatom-e, de meglepő választ kaptam. Persze elolvashattam, nem is arról volt szó, hanem a tartalomról, nem napló volt, hanem Teo első levelei szépen bemásolva. Az eredeti levelek nincsenek már meg, mert Zsazsi elvitte őket Liszkához megőrzésre, ott is olvasta el őket, és a barátnő őrizte a titkot, annyira sikeresen, hogy a halálba is magával vitte. Zsazsit egy ideig izgatta, mi lett a levelekkel miután az örökösök kipakolták a házat, majd eladták, ezért ha felment a temetőbe, a hosszabb utat választotta hazafelé, hogy a barátnő hajdani háza előtt is elmehessen, és egyre inkább az volt az érzése, hogy a ház még most is őrzi a titkát valami rejtett zugban. 
Amíg beszéltünk, nem is volt időm elgondolkodni a füzeten, de ahogy belelapoztam, teljesen zavarba jöttem ettől az eltökéltségtől, de kimondom inkább kereken, azt gondoltam, hogy ez nem normális, mármint a másolás. Délben nem volt több időm a füzetre.
   
Mire hazaértem, annyira átfáztam, hogy kabátostól, bakancsostól, sálban és kesztyűben lehuppantam a konyhaasztal mellé, hogy egy kicsit még így felöltözve felengedjek. A füzetért nyúltam, amit olyan óvatlanul elöl hagytam, és úgy kesztyűben átpörgettem a lapokat az ujjaim között. Megláttam az első levél kezdő mondatait, amelyben Teo mesélni kezdte, mit is érzett akkor a tánc közben, és rögtön ledobáltam a kabátot, kesztyűt, sálat, és közben gonoszkodva ujjongani kezdtem, hogy most számonkérhetem Zsazsi emlékezőtehetségét. Milyen alapon? Mondjuk úgy: hallgattassék meg a másik fél is.  
Teo is össze volt zavarodva, a tánc alatt, ahogy írta: elgyengült. Írt néhány levelet apró és kevésbé apró célzásokkal kettejükre, hátha kap megerősítést, aztán felbátorodva azon, hogy úgysem tudja célba juttatni üzeneteit, írni kezdett mindenféléről, ami vele történt, számot adott a hétköznapjairól, érzéseiről, és folyton maga mellé képzelte Zsazsit. Mondtam, hogy napló!
A legjobb levél az volt, ahol leírta - képzeletbeli - elkövetkezendő találkozásukat: egy vidám szócsatát a tábor kapujában, ahogy Zsazsi kiabálja a lépcsőről kekecen, hogy ilyen este már lakat van a kapun, talán ha átmászna rajta... Persze a gyerekek éppen túráznak, a gondnok meg borért indul, még kaput nyit neki, aztán eltűnik, és naná, hogy minden asszonynak van estére más dolga. Mire besétál a házig, Zsazsi felszalad az emeletre, és leszól a folyosóról, hogy mindjárt jön. Addig ő szórakozottan körülnéz, lerakja az ajándékot az egyik asztalra, aztán inkább felveszi, és a korlátra teszi, úgyis a lépcsőn fognak leülni, majd nézi, ahogy Zsazsi lejön a lépcsőn, a konyhaasztal melletti padról kihoz két horgolt párnát, ledobja a lécsőre, és leül. Csak ketten vannak, ülnek a lépcsőn, hogy megbeszéljék, mi is van. Mert ugye valami van, de még ki kell mondani.
 
Utána azért még kérdeztem ezt-azt a barátnémtól is telefonon.
Teo nyáron tényleg megjelent a kapuban - és abban reménykedett, hogy álmodozásai, képzeletbeli beszélgetéseik, és nem beszélgetéseik, a levelek, meg az összeszedett, és százszor is elismételt szép, kerek mondatok majd segíteni fognak -, de már az első zavaró körülmény úgy kizökkentette a szituációból, hogy amikor Zsazsival szembe találta magát, hirtelen nem is tudta, mit kellene mondani. Nem mintha valami szívbajos pasi lett volna, várta a szemtől szemben beszélgetést, ahogy Zsazsi is, de a közeledésnek van egyfajta rituáléja, nem lehet csak úgy belefutni a nőbe a konyhaajtóban, főleg nem egy év után. Pedig így történt...

5 megjegyzés:

  1. Na, most nem kellett olyan nagyon sokat várni, erre itt hagysz kétségek között.
    Komolyan mondom, a kendvenc sorozataim következő részét nem várom már annyira, mit azt, hogy megtudjam mi lett Zsazsival meg Teóval...

    VálaszTörlés
  2. :-) Már kész a holnapi bejegyzés, de csak holnap teszem fel, mert még lesz hozzá fotó. :-)

    VálaszTörlés