Tejlekvár prüccel

   
Tegnap végre megint volt időm Zsazsira. Most már nem erőlködtem a sétával, meginvitáltam egy lélekmelegítő levesre, és a maradék bejgli tésztából készített körtés fügelekváros sajtos csigára.
  
   
A levelekről egészen elfeledkeztem, sokkal jobban izgatott az első férj, úgyhogy kérdeztem.
Szóval, '57-ben ment férjhez egy falubeli fiúhoz, akit az esküvő előttig csak távolról ismert, mert bár a rokonsága akkor is itt lakott, a fiú már jópár éve Budapesten élt a szüleivel. Zsazsinak homályos volt, a szülők hol és mikor beszéltek össze, mert a lánykérés előtt csak egyszer volt náluk a majdani férje a szülőkkel, már akkor is célirányosan, egyfajta ajánlattal. Ő épp csak 18 volt, de az utcában már minden korabeli lány elkelt, és különben is, csak kérték, nem kérdezték. Minden olyan magától értetődő volt, nem is tiltakozott, csak sodortatta magát, meg különben is, olyan szép férfi volt a vőlegénye, magas, sötét hajú, és ehhez a világos barnás-zöldes szem ... Még most is igen fess ember. Aha!
Aznap, amikor költözött - egy kisebb bőrönddel, egy ládával és egy kosárral vonaton -, az apósa vezetésével két fiú felcipelt mindenféle élelmiszert, és egy rend ágyneműt, aztán elköszöntek, és otthagyták őket a berendezett lakásban. Mindketten nagyon féltek attól, mi lesz, de nem féltek ezt elmondani, így aztán elég gyorsan megtalálták a közös hangot. Zsazsi mesélte, hogy hónapokig ki sem tette a lábát a lakásból, összeírta, mire van szükségük, és mindig volt, kit felugrasszon az apósa a holmival. Kora reggeltől estig egyedül kuksolt a lakásban, a város ismeretlen volt, a szomszédokkal nemigen találkozott, a férje munka után gyakran még kimaradt, és ő egy idő után kezdett elfásulni. Aztán ezt végre elpanaszolta, és a férje elkezdett neki újságokat hozni, aztán könyveket, mindenfélét, amit talált. Ez egy ideig egészen lekötötte, belemerült az olvasmányaiba, kimásolta a szép gondolatokat, melléjük írta a sajátjait, egész kis gyűjteménye lett bölcsességekből. Aztán egy nap volt valami kiabálás a házban, a konyha ablakából hallgatta a veszekedést, egy férfit többen megvertek, két nő hangosan sírt. Körbenézett, látta, hogy sokan lesik a lakásból, mi történik odakint, de senki sem dugta ki az orrát az ajtó mögül. Nem nagyon értette, mi történik, figyelte, ahogy elcsendesedik az udvar, és lassan mindenki visszahúzódik a csigaházába. Zsazsinak több se kellett, másnap reggel összeszedte magát, és körbejárt a környéken. Nézelődött, benézett a kapukon, nézte az üzleteket, az embereket, és látta, hogy az ajtó mögött ő eddig mennyire begubózva élt.
A férje szerint neki nem kellett volna azzal foglalkoznia, ami másokkal történik, kérte, hogy elégedjen meg annyival, hogy nem kell dolgoznia, mert neki jó állása van, az apjának pedig sok barátja, és így segíteni tudja őket, meg ha már úgyis látta, hogyan élnek mások, akkor meg csak örüljön, hogy nekik meg ennyi minden jut. Zsazsi érezte, hogy ez nincs rendben, és nem tudta, mit tehetne. De azért, reggel nyakába vette a várost, minden nap egyre messzebb merészkedett, és már nem érezte magát olyan elveszettnek. Egyszer csak egy pékségben találta magát, elkezdett dolgozni, először csak reggel ment néhány órában, aztán néha váltó lett, akkor ment, ha valaki kimaradt, majd a kenyeres polcok közül kikerült az irodába, onnan meg az iskolapadba. Ha egész napos volt, akkor korán reggel ment a pénztárba, segített kiadni a kenyeret, aztán hátra az irodába, és kora délután már otthon volt. Szabadnapjain tanult, és ha éjszaka volt beugró, akkor műszak után is még épp beért az órákra. A férje nem bánta, hogy dolgozik és tanul, még büszke is volt rá. Egy év telt el a költözés óta, mire kezdte végre otthon érezni magát a városban, és ekkor egy este nem jött haza a férje. Épp csak észrevette, hogy késik, már ott volt, az apósa és egy fiú, hogy elvigyen pár cuccot, mert a fiát letartóztatták. Be sem mehetett hozzá, később se, egyszer ugyan próbálkozott, de apósa megelőzte, ordított vele, hogy ebből maradjon ki, és hazavitette. Még fel sem fogta, mi történt vele, mikor egy nap munka után a lakásban találta anyósát - akivel a gyors esküvő óta egyszer sem találkozott! -, közölte vele, hogy szedje össze a cuccait, és költözzön el, mert a fia egy darabig nem jön haza, és ebben a lakásban neki semmi keresnivalója. Nem volt választása, egy barátnőjéhez költözött, kapott egy szobát egy ággyal, alig volt mit vinnie, még a könyvei is maradtak. Bár azt hitte átmenetileg megoldotta a problémát, hamar kiderült, hogy terhes. Anyósáékat nem hatotta meg a hír, hát tovább dolgozott, befejezte az iskolát, de amikor már az irodában is noszogatták, hogy haza kellene költöznie a szüleihez, akkor beadta a derekát, és vonatra ült. Novemberben született meg a fia, akit a férje három év múlva látott először, amikor a válást intézték.
  
A címet köszönöm Bisztrai Gergelynek.
  
A recept itt:
  
Zelleres hagymakrém leves

4 fej vöröshagyma,
0,5 fej zeller (vagy egy kisebb egész),
7 dl alaplé (nálam lefagyasztott húsleves),
5 dkg vaj (vagy olivaolaj),
1 gerezd fokhagyma,
só,
fehérbors,
szerecsendió
A zellert apró kockákra, a hagymát félkarikákra vágtam, a fokhagymát felaprítottam. A vajat felolvasztottam, megfuttattam rajta a hagymát, majd hozzáadtam a zeller és a fokhagymát, és tovább pároltam. Sóztam, borsoztam, megszórtam szerecsendióval, majd felöntöttem az alaplével. Pár percet hagytam főni, majd turmixoltam, és kész. Kisütöttem hozzá egy kis szalonnát, és a zsírjában megpirítottam a rozskenyér kockákat. Jó borsosan szeretem, ezért még utólag is borsoztam. A vajat lehet olivaolajjal helyettesíteni, nincs benne liszt, így azok is ehetik, akik tej- vagy lisztérzékenyek (utóbbiak kenyérkocka nélkül).

Körtés fügelekváros, brie sajtos csigák

A tészta itt.
Belevaló:
körtés fügelekvár (szerintem jó körte-, füge- és szilvalekvárral vagy birsalmasajttal is)
brie sajt (vagy valamilyen érett, puha sajt)
pár szem dió

Fél cm vastagra nyújtottam, megkentem a lekvárral, és elosztottam rajta a kis darabokra szedett sajtot. Feltekertem, 2 cm-es darabokra vágtam, és a csigákat a sütőpapírra fektettem. Mindegyik tetejére nyomtam egy fél diót, és 200 fokos sütőben pirosra sütöttem.

5 megjegyzés:

  1. Ezt most nagyon olvastam volna tovább! Nagyon jó stílusban írsz! (Letehetetlen a regényed:)

    VálaszTörlés
  2. Üdv itt nálam! Köszi. :-)

    VálaszTörlés
  3. Hagyj egy megjegyzést a Nincs mese, játék! bejegyzésnél, hogy bevehesselek a játékba!
    :-)

    VálaszTörlés
  4. Én is olvastam volna tovább!!!!

    VálaszTörlés