Az egyik szál

A karácsonyfa mellett bizony csalogatni kellett az írást, de jött, segített a reggeli - délelőtti, déli, délutáni... - kávé, és a tojáslikőr, amit beleborítottam, tényleg csak azért, nehogy kárba vesszen a munkám, ha már más nem issza. Szóval a lényeget már leíram 26-án este, így kezdődött:  Ma találkoztam... Aztán tegnapelőtt-előtt módosítottam erre: Tegnap találkoztam... Aztán egy este a BÜFÉ-ben sertepertéltem, ide épp csak benéztem, de ma végre a végére értem. Vagy az elejére?
    
     
Karácsony másnapján találkoztam Zsazsival. Neki is készítettem egy kis meglepetést, kapott a pálinkás aszalt gyümölcsös csokis pittyputtyokból, amikből egy egész hadsereget készítettem az agysejtek módszeres pusztítására - na jó, annyira nem szeszes! -, csak most nem szaloncukornak csomagoltam, hanem bonbonnak, és még egy szép tollat, hogy azzal, és egy kis tömböt, hogy arra írhassa a leveleit, ha még ír egyáltalán. Tényleg, ír? Megkérdeznem, néha ír, de most már inkább telefonál.
Megpróbáltam felvenni újra a fonalat, de ehhez vissza kellett terelnem a beszélgetést a Balatonra, a táborhoz (előzmények itt), és ez nem volt egyszerű így karácsonykor, de azért ment.
Zsazsi a műszak után a többi bejáró asszonnyal biciklizett hazafelé a földesen - nem sokkal később épült arra út, majd mellé kerékpárút, sőt ez utóbbi azóta már szinte teljesen tönkre is ment -, amikor meghívták a tábor konyhájára, mondván, ő már dolgozott pékségben, tudja, hogyan kell ennyi emberre sütni, mert kenyeret ugyan kaptak minden reggel, de ennyi gyereket nem lehet édes tészta (lent) nélkül hagyni. Persze Zsazsinak semmi köze nem volt a pékáruhoz, azon kívül, hogy tologatta a kocsin a tésztát nyersen és sülve, vagy papírba fogta, és eladta. Illetve egyszer sütött kiflit a pékségben, amikor az Istvánokat ünnepelték karácsony után (csak ide tévedtünk a nyárból). Mivel inni nem lehetett reggelig, valamit kellett keríteni a köszöntéshez, tészta akadt, csak tölteléket kellett belevarázsolni, aztán kisütni a többivel együtt. Senki sem állhatott ki a munkából, így rá maradt a feladat. A kiflinek nagy sikere volt, elhatározták, hogy ilyet sütnek máskor is, de aztán Zsazsi elkerült haza, és egy időre elfelejtődött az ötlet. A táborban aztán az édes tészta után - az volt az első, mert azt minálunk mindenki tud sütni - rögtön ez következett, és nagy sikere volt.
Szóval így került a táborba, vitte a lányát is, és nagyon jól szórakozott. Egy nappal korábban költöztették le az asszonyokat az ellátmánnyal együtt. Az autót már előző nap megpakolták, otthonról is vittek mindenfélét, lekvárt, zsírt, almát. Már a platón zötykölőve tervezgették a főzéseket, és miután a nagy konyhában kipakoltak, még jutott egy kis idejük körbejárni a környéket. Zsazsi mesélte, hogy úgy elengedték magukat, hogy első este ketten majdnem bepasiztak, de aztán megijedtek - egymás szájától -, és még este megbeszélték, hogy jobb, ha szemmel tartják egymást. Ezen némileg csodálkoztam, de Zsazsi, látva az arckifejezésemet kinevetett, azt hiszem ez az ígéret inkább csak a lelkiismeretük csitítására szolgált.
Két napot bénáztak a konyhában, aztán belejöttek, a gyerekek egy része falubeli volt, és a tanárok közül is egynéhányan, az elvárások teljesíthetők voltak. A ház végében volt egy kis lakás, ott lakott egy gondnok, aki nem sok vizet zavart a két hét alatt, viszont ebédért cserébe néha falazott nekik, és olcsón hozta a bort a vasúton túlról egy ismerős házaspártól. Zsazsi szerint éveket fiatalodott e két hét alatt, főleg, miután a fiúk is megjelentek azon a bizonyos estén.  A tábor alatt kétszer volt egész napos kirándulás, akkor a konyhásoknak is kimenőjük volt, egy éjszaka meg az egész tábor lelépett túrázni, felpakolták a gyerekeket buktával, nehogy az éhség előbb hazahozza őket, ők meg a pasikkal leléptek fürdeni. Á, igen, felcsillant a szemem, de Zsazsi legyintett, ne gondoljak nagy kalandra, persze ettől én még azt gondolok, amit akarok. Mert azért csak ott volt az a három pasi, meg a négy asszony férjek és gyerekek nélkül. A volt férjével sokat beszélgettek, élvezte ezt a furcsa érzést, hogy milyen sok köze van ehhez az emberhez, érzelmek fűzik hozzá, de csak olyan nosztalgikusak, és ez a kapcsolat ki is emelte őket a társaságból, amit a többiek láthatóan irigyeltek is. Zsazsi ezt tudta, és mivel el akarta kerülni a pletykát, sosem vonultak félre beszélgetni, kínosan ügyelt arra, hogy folyton szem előtt legyenek. A találkozás újabb gondot vetett fel, volt férje látni szerette volna a fiát. Mielőtt Zsuzsa született az új férje a nevére vette a fiúkat is, úgy egyeztek, hogy majd elmondják később, ki az apja, és ennek addig még nem látták szükségét. Zazsinak meg kellett ígérnie, hogy megbeszélik otthon a dolgot, és megszervezi a találkozót, de közben az asszonyokkal is megígértette, hogy otthon nem pletykálnak erről. Ahhoz képest, hogy az utóbbi ígéretekben nem nagyon hitt, sosem hallotta vissza a dolgot a faluban - szerintem mindenkinek volt mit titkolnia a tábor után, úgyhogy a pletyka-lavina elindításával mindenki csak veszített volna. Október végére Zsazsi megszervezte az első találkozót, majd a fia ment magától is, bár inkább csak amolyan udvariasságból, nem szeretett a fővárosba utazni, az apja mindenhova elhurcolta, és ez neki nem tetszett. Ellenben Zsuzsának igen, hamar rácsimpaszkodott a nagylelkű keresztapura, a főiskola alatt hozzá is költözött, egy ideig még a fiúja (na, ezt sem mondja ma senki, még leírni is fura) is ott lakhatott. - Na, akkor itt most állj! Adnom kell valami nevet a volt férjnek, nem nevezhetem folyton így: volt férj, de a valódi nevén sem, legyen Endre, ez jó lesz, Zsazsi ennek örülni fog. - Endre és keresztlánya között a nagy szerelem addig tartott, amíg a férfi vissza nem költözött ide a városba (vidékre:-), családi kötődései miatt, nosztalgiából vagy mert itt tudtak a nagyok megint szerepet osztani neki. Most, hogy végre számomra is kiderült, ki ő, az utóbbira szavazok, nem ismerem közelebről, de már volt szerencsém hozzá. Van egy emlékem róla, amit baráti körben már elmeséltem egyszer, persze ott is név nélkül, nem történet, csak egy mély benyomás, majd leírom.
Zsuzsának így már nem volt olyan vonzó társaság az ajándékba kapott keresztapa, aztán férjhez ment, és amikor nagy dirrel-durral elköltözött otthonról, Endre előtt is elhordta az anyját mindennek, így vele meg emiatt veszett össze. Zsazsi a balatoni találkozás után bármiben számíthatott a volt férjére, még anyagiakbpn is, ha úgy esett. Segítségét először a gyerekei ügyeinek intézéséhez kérte, de aztán olyan magától értetődő lett a kacsolatuk, hogy amikor az öregek halála után Endre eladta a budapesti házat, és úgy tervezte a fiának ad belőle egy jelentősebb összeget, Zsazsi tanácsára inkább vettek közösen egy lakást Pesten - ami így a két gyereké lett fele-fele -, de a haszonélvezetet megtartották. Most is megvan, barátném szerint ez volt élete egyik legjobb dobása, és megígérte, hogy majd még mesél. Erre számítottam is.
Zsazsit hallgatva az jutott eszembe, amit az egyik barátnőm kérdezett a múltkor: észrevettem-e, hogy az életem egy kész szappanopera. Ha csak a sajátomat nézném, nem tűnne fel, de nekem az övé az, neki meg persze az enyém, a szálak összefutnak, összebogozódnak... Úgyhogy helyesbítek, az életünk egy szappanopera, naná, hogy az!

Megsütöttem a kiflit, pont úgy, ahogy Zsazsi sütötte a pékségben, aztán variáltam rajta egy kicsit, a képen az utóbbi látszik. Recept lentebb.
Ja, és még valami, az édes tészta: ez sem egy nagy kaland, egy nagyjából öt cm magas, tojássárgájától sárga, nem túl édes, kelt tészta a tetején ropogósra sült édes morzsával. Egy erős leves mellé melegen nagyon finom. Gyerekkoromban így ettem a szigorúan a közepéből vágott szeletet: leszedtem a barnára süt alját, gyorsan megettem, mert ez volt a legkevésbé kívánatos része, aztán jött a közepe, egészen ki kellett enni a tészta ropogós tetejéig, aztán némi hatásszünet és gyönyörködés után jöhetett a cukros, ropogós teteje. Ma tuti, hogy a sarkát, de legalábbis a szélét enném, és azt sem bánnám, ha nem lenne közepe.
   
Zsazsi kiflije lentebb.

Zsazsi kiflije
Csak annyi benne az extra, hogy kenyér tésztából készült. A tésztát zsömlényi gombócokra szedte, kinyújtotta fél cm vékonyra, megkente nagyon cukros vajjal, majd nyolc részre vágta, és feltekerte őket. Aztán megsütötték. Szerintem a vajjal nem szabad spórolni, de nem kell bele annyi cukor, amennyire Zsazsi emlékezett. Második próbálkozásnál a vaj helyett mascarponet használtam, és ebbe is kevertem egy kis cukrot, de mint kiderült teljesen szükségtelenül. Viszont a cukros sajt kifolyt a kiflikből, és a sütőpapíron elterülve istenien karamellizálódott (a képen jól látszik).
  
A tésztám:
35 dkg finomliszt
1 dl víz
1 dl fehérbor
1 dkg élesztő
1 evőkanál szezámolaj
1 teákanál só
A vizet és a bort összeöntöttem, és megmelegítettem, beletettem két evőkanál lisztet, és elmorzsoltam benne az élesztőt. Egy órára félretettem, addig szépen felfutott. A masszát és az olajat a sóval összekevert lisztre öntöttem, és bedagasztottam. Egy órát hagytam kelni, majd négy cipót gyúrtam belőle, és a fent leírt módon összesen 32 kiflit sütöttem.
(Igazság szerint dupla adag tésztát készítettem, mert nem volt kenyerünk, és még a kiflik után közvetlenül sütöttem belőle egyet. Szerintem eddig ez lett a legszuperebb fehér kenyerem, a családom alig akarta elhinni, hogy házi.)
   
A töltelék:
32 kiflihez
20 dkg vaj (puha, de nem folyós) + 3 evőkanál cukor
vagy 20 dkg mascarpone és nem kell cukor (csak akkor, ha a fenti karamellát szeretnétek előállítani)

8 megjegyzés:

  1. Már nagyon vártam a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Akartam kérdezni, hogy hol a kép :DDD
    Már megtaláltam!
    Imádom a történeteid :D

    VálaszTörlés
  3. Köszi csajok! Remélem jól kezdődött az évetek! Én egy csomó mindent összeírtam, csak szöveggé kell rendezni őket. :-)

    VálaszTörlés
  4. ja- ja, csatlakozom Andihoz!
    Még olvasni tudok, ha írni már nem is annyira :D

    VálaszTörlés
  5. Ez tök jó: miközben írom a megjegyzést a blogotokon, ti hagytok nekem itt üzenetet. ez már tiszta chat. :-)

    VálaszTörlés
  6. Mostmár külön kimentettem a blogodat a Kedvencek mappába, és sűrűn ránézek, nehogy lemaradjak a Zsazsa történet folytatásáról...:))

    VálaszTörlés