Nincs mese! Játék!

Játékot indítok, egyrészt, mert már szeretnék én is adni, de a karácsony még írtó messze van, másrészt mert számító dög vagyok, és azt remélem, ezzel sikerül rendszeres olvasókat toborozni.
Első körben nem kell mást tenni, mint rendszeres olvasónak jelentkezni a blogon, és hagyni egy megjegyzést ennél a bejegyzésnél. Mivel nem szeretnék igazságtalan lenni eddigi olvasóimmal szemben sem, ezért üzenem: Hagyjatok itt egy bejegyzést, és beveszlek Titeket is a játékba! :-)
Luca napján sorsolok, mert utána beindul a nagyüzemi sütés, a konyha munkahellyé változik, és nem lesz időm - pláne kedvem - effajta bolondságokra (először ezt írtam: boldogságokra, de úgy is jó :-).
Ha addig neadjisten túlfutunk a harminc olvasón, akkor a főnyeremény mellé két alnyereményt is sorsolok. Szóval, ha van kedvetek, adjátok tovább a hírt, és csatlakozzatok!

Akkor a főnyeremény:
1 üveg  (3,75 l) Szurok, vagyis aszalt cseresznyén érlelt pálinka, amit családunk és barátaink örömére készítünk, palackozunk, címkézünk, és fogyasztunk + egy kis süti + egy kis meglepetés.

Alnyeremények:
1 üveg Nyami, vagyis pálinkába áztatott aszalt gyümölcsök mézben + egy kis süti + egy kis meglepetés.

Képeket is teszek fel, de csak majd este. :-)

75 megjegyzés:

  1. Máris rendszeres olvasóid közt tudhatsz.Isteniek a nyeremények,remélem szerencsém lesz!További sok sikert a blogodhoz!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Rozi!
    Amikor a blogodat megláttam, egy pillanatra azt hittem, hogy szomszédok vagyunk. Csak utána néztem, hogy milyen messzire vetődtél erről a környékről! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jövök én is:)!Nagyon klasszak a nyeremények, és bár jómagam nem bírom a pálinkát a mama mézes diólikőrjén kívül semmilyen formában, tudnék a szeretteim körében, akik bizony ölni tudnának ilyen cuccokért!

    VálaszTörlés
  4. Sosem szoktam játékra jelentkezni (kivéve Fernelnél), de most nem bírok ellenállni ennek a különleges pálinkának! Szeretnék jelentkezni, remélem, sikerül állandó olvasónak regisztrálni, mert nálam elég nagy a kavarodás, két különböző blogba írok két különböző néven, azt hiszem te a munkanélkülit ismered... :-)
    mandi és Andi :-)

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok Csajok!
    Nagyon örülök Nektek. Mindjárt felteszem a képet is.

    VálaszTörlés
  6. Csatlakoztam. Az a cseresznyén érlelt pálinka felettébb ütős lehet!:)

    VálaszTörlés
  7. Üdv! Elég karcos, de nekünk ez a kedvencünk. :-)

    VálaszTörlés
  8. Meggyőzőek a nyeremények és a blogod is tetszik. Bejelentkeztem rendszeres olvasónak - jó hogy rád találtam, ezentúl olvasód leszek :-)

    VálaszTörlés
  9. "Régi" rendszeres olvasódként én is neveznék a játékra nagy merészen, eddig ugyanis még soha nem vettem részt gasztroblogokon játékban. Csábítóak a nyeremények! :)

    VálaszTörlés
  10. Régóta olvasok blogokat - régebb óta, mint írok -, de én is csak most szálltam be néhány játékba. Szóval örülök, hogy csatlakoztál.

    VálaszTörlés
  11. Ha szurok, akkor nevezek! Mert ugye nekem ez már nem zsákbamacska ;), de Nyami is felkeltette a kíváncsiságomat...

    VálaszTörlés
  12. Üdv! Vigyétek a hírt, hogy a Nyamit is sorsolhassam! :-)

    VálaszTörlés
  13. Hajaj, de csábító ez a sok finom itóka! Játszunk érte, izgalmas :)

    VálaszTörlés
  14. Nos, bedobtam az FB nagy világába. Lássuk mit ér. :)

    VálaszTörlés
  15. azt, hogy már itt is vagyok :) A nyeremény meg tök jól menne a bonbonjaimba. :)

    VálaszTörlés
  16. Anna írta:
    Egyik nyereményt sem ismerem, de mindegyiket szívesen elfogadnám!

    VálaszTörlés
  17. Beastie, köszi!
    Bence/Emőke, én is felnőtt szaloncukrot gyártok a sok pálinkában ázott gyümiből. :-)
    Anna, jelentkezz be rendszeres olvasónak, és máris felírom a nevedet az egyik cetlire!

    Mindhárom nyeremény "saját márkás" termék. :-)

    VálaszTörlés
  18. Vanca, jól jönne nekem is a kis nyami gyümi, abban reménykedem, bár azért a 3,75 l pálinkával is tudnék mit kezdeni. :)) Mellesleg nálunk igen, gaztrojingjang van, de van update bonbonunk is (csak nem posztoltam). :P

    VálaszTörlés
  19. Megjöttem!!! Játszanék én is!

    VálaszTörlés
  20. Hú...ez aztán a nyeremény!!!

    VálaszTörlés
  21. Üdv! Meglesz az a 30, már látom. :-)

    VálaszTörlés
  22. Szia Erzébet! Eddig a spamek közt várakozott a megjegyzésed, de most szerencsére megtaláltam, és javítottam a hibát. Szóval, örülök, hogy itt vagy. :-)

    VálaszTörlés
  23. Itt vagyok, én is, én is, én is:D
    Remélem neked több szerencséd lesz a nyerteseddel.
    Az enyém még nem jelentkezett :(

    VálaszTörlés
  24. Szia Fernel! Örülök, hogy itt vagy! :-)

    VálaszTörlés
  25. Jaj, persze! Örülnék neki. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  26. Jövök, persze, csak most kicsit kevesebb az időm, mint eddig :D Hála Istennek!
    Tegnap pedig a blogger vacakolt, alig bírtam megjegyzést hagyni, volt, ahol nem tudtam feliratkozni, majd összedőlt a Chrome, aztán hagytam a francba.
    De jövök még :D

    VálaszTörlés
  27. Jó kis nyeremények! Jövök én is:)Köszi

    VálaszTörlés
  28. Szia esztimese! Bevettelek. :-)
    Már kezdem elveszíteni a fonalat, ki kicsoda a rendszeres olvasók között. Te ott melyik néven futsz? :-) Kizárásos alapon: annmari1234?

    VálaszTörlés
  29. Igen pontosan.Mivel a lányom csinálta google fiókomat ez még az ő neve de a bloggernél már a saját ha jól tudom.

    VálaszTörlés
  30. Valahogy át tudnám állítani hogy ilyenekből ne legyen bonyodalom

    VálaszTörlés
  31. A gmail-ben át lehet állítani a nevet. :-)

    VálaszTörlés
  32. Anyaaa!
    Ott vagyuuunk máááár?

    VálaszTörlés
  33. Ez az a játék, ahol tuti itt a helyem!
    Micsoda boszorkánykonyha!!!

    VálaszTörlés
  34. Szia Monica! Örülök, hogy itt vagy! :-)

    VálaszTörlés
  35. Anyaaaa!
    Most már ott vagyunk?

    Ha nem, akkor megyek bonbonozni, megjött a konyakom :D
    Én nem, de a bonbonjaim ma nagyon berúgnak :D

    VálaszTörlés
  36. Jöttem, itt is vagyok :-)) mennyi finomság :-))

    VálaszTörlés
  37. Fernel, tegnap mézeskalács szíveket sütöttem 26 másodikosnak és a két tanítónéninek, aztán a tévé előtt ráírtam a beceneveket. Ötkor kezdtem, fél éjfélkor lettem kész, de szerencsére egy kupica mézes-szilvás pálinka megtámogatta a munkámat. :-) Még sosem készítettem bonbont, de készülök szaloncukrot gyártani, csak még annyi más van addig.
    13-án sorsolok. :-)

    VálaszTörlés
  38. Szia Ibcsi! Örülök, hogy itt vagy.

    VálaszTörlés
  39. SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY:
    A rendszeres olvasók száma Ibcsivel elérte a harmincat, ezzel életbe lép a B-terv, vagyis sorsolom a Nyamikat is. :-)

    VálaszTörlés
  40. Jöttem én is játszani, mert játszani jó.Kicsit eltereli másról a gondolatokat.

    VálaszTörlés
  41. Lájkolom Fernel és Vanca párbeszédét fentebb.

    VálaszTörlés
  42. Szia Vali! Mi mind ezért vagyunk itt, mármint a másról való gondolat-elterelés miánt. :-)
    Andi, magas labdát kaptam Ferneltől... :-)

    VálaszTörlés
  43. A másikat lájkoltam: "Anyaaa ott agyunk már?" " Még nem kislányom" - kicsit felröhögtem... :-)))

    VálaszTörlés
  44. Szia! Én is szeretnék játszani :)

    VálaszTörlés
  45. Szia Péter! Örülök. Benne vagy a kalapban.

    VálaszTörlés
  46. Szia! Köszönöm :) Kellemes délutánt :)

    VálaszTörlés
  47. Szia Vanca! Követőd lettem, és én is szeretnék jelentkezni a játékra. :)
    Ha van kedved, nézz be hozzám, ott is játék van.
    Kellemes ünnepeket!
    Isa

    VálaszTörlés
  48. Aanyaaa! Most már ott vagyunk? Mikor érünk már odaaaa? Hányat kell még aludni?

    Amúgy ugorj át hozzám, üzenetem van :D

    VálaszTörlés
  49. Jövök én is! :)
    Hmm, jól hangzik az az aszalt gyümölcs ... meg a pálinka is ;-)

    VálaszTörlés
  50. Szia Isa, szia linyah! Örülök, hogy itt vagytok!

    VálaszTörlés
  51. Fernel, már csak kettőt!!! :-)

    VálaszTörlés
  52. Hűha, micsoda finomságok! :) Itt a helyem! ;)

    VálaszTörlés
  53. Szia!

    Én is jövök, csodás nyeremények!:)

    gabus1217_8 néven követlek, kiraktam FB-re a játékot (Gősi Gabriella néven)

    (email: gabus1217_8@hotmail.com)

    Üdv, Gabi

    VálaszTörlés
  54. Szia Gabi! Örülök, hogy itt vagy! :-)
    Köszi, hogy kiraktad a játékot.

    VálaszTörlés
  55. Majdnem az utolsó pillanatban, de én is jelentkeznék. Nagyon csábító ajándékok! :)))

    VálaszTörlés
  56. Most már nem szabadulhatsz tőlem.Viszem a játékot!

    VálaszTörlés
  57. Én is szeretnék játszani! viszem a hírét is. Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  58. De jó, de jó, de jó! Csilla, Anni, latinka, üdv!

    VálaszTörlés
  59. Szia! Jöttem! Üdv! Nuci néven követlek, osztom tovább! Horváth Andrea

    VálaszTörlés
  60. Én is szeretnék jelentkezni a játékra, ilyen különleges ajándékért kitüntetés ringbe szállni.

    Gratula.

    VálaszTörlés
  61. Szia tideke! Örülök, hogy idetaláltál! Jelentkezz be rendszeres olvasónak (lent), hoigy fel tudjam írni a neved! :-)

    VálaszTörlés
  62. Nagyon fáj a fogam ezekre a finomságokra :)
    Szuper csomagokat állítottál össze!

    VálaszTörlés
  63. Szia! Most találtam rá a blogodra, nagyon tetszik, csak így tovább! Szeretnék jelentkezni a játékra is!

    VálaszTörlés
  64. Hát kedves Vanca ezt nem lehet kihagyni! Különben is, ha megsejtené a férjem, hogy kihagyok egy igazi házi pálinka nyerési lehetőséget,lehet hogy hiába keresnék ajándékot a fa alatt! :-)))

    VálaszTörlés