Rimini - két dobásból kimaradsz

Négy napja újra itthon. Hétfőn nélkülem pakolták ki a házat, csak a két új heverő maradt a szobámban, meg az asztal, amin a cuccaim voltak, a konyhához nem nyúltak, a teraszon is maradt minden. A spájz polcait deszkákra szedték, és feltornyozták a folyosó végére, nem mintha útban lenne, a ház hátsó részén még nem is jártam, amióta itt vagyok. Azok a félelmetesen félreeső, sötét helyek, amiket gyermekkoromban, és még később is inkább elkerültem, most is taszítanak, de nem úgy, hogy folyton arra gondolnék, hogy arra nem megyek, hanem egyszerűen nem veszek róluk tudomást. Pontosan tudom, mi hol volt ott hátul, még azt is látom magam előtt, hol voltak a szögek és a csavarok a kopott kékes színű fadobozokban, hova volt felakasztva a gereblye meg a saraboló, meg a hátsó falon a darts tábla - sosem láttam, hogy valaki játszott volna vele, bár kallódott néhány nyíl a szerszámos asztalon -, és emlékszem a kis tuskóra is, ahol a mama a csirkéket küldte át a másvilágra a kisbaltával, vagyis csak a lelküket, a többi ment a fazékba. Nagyon morbid, de a kis tuskó egészen meg volt feketedve a vértől, a művelet végén a mama jó erősen belevágta a baltát a fába, és az így állt a következő akcióig, naná, hogy senki se nyúlt hozzá.
Innen a teraszról belátni a sarkot. A disznóólat, a nyúlketreceket, meg a kerítést már lebontották, de a ház végében a füstölő, meg az egykori baromfiudvarba furán középre épített tyúkól még megvan. Ha minderre nem is vagyok kiváncsi, a feljáró körüli zegzugot le kell küzdenem, ha fel akarok jutni a padlásra, ami egyébként mindig csábító hely volt, száraz és világos, a rossz födém miatt csak célirányosan lerakott deszkákon lehetett elérni a sarkokat, nemigen szabadott fent ugrálni. Akkor most kezdem is az alkudozást magammal, mondjuk, holnap felmerészkedem.
Kedden átugrottam Zsazsihoz, délelőtt végeztünk a két üres szoba három ablakával, meg a függönymosással, hamar száradtak, este vissza is raktuk őket. Csirkepaprikás volt az ebéd - ezt az ételt minden rendes helyen gulyásnak neveznék: csirke, hosszú paprikás lé, krumpli, csipetke..., de nálunk ennek ez a neve -, Zsazsi főzte, spórolósan, a szokás hatalma, de jó volt. Finnyákolt a babapiskótára, amit vittem, mert cukros volt a teteje, de hát már sehol se lehet normálisat kapni (vagy rossz helyen keresem), és el is ment a kedvünk a további főzicskézéstől. Inkább átcsaltam a teraszra, és megmutattam neki a képeket, amiket Olaszországban készítettem, meg azokat, amiket hazafelé a tengerparton. Egyből volt Zsazsinak is, mit mesélnie.
92 nyarán volt Velencében egy buszos úton, nem utazási irodával, az a cég vitte ki a vezetőket, ahol akkor egy időre a pénzügyön beugróként dolgozott, és hát belefért a keretbe. Aztán nagy ereszdelahajamat lett az utazásból, rögtön a második nap eltértek a szervezett programtól, és keresni kezdtek valami rendes tengerpartot. Addig keresgéltek, amíg Riminiben kötöttek ki - mint a Gazdálkodj okosan!-ban: Elutazol Riminibe, két dobásból  kimaradsz, vagy valami ilyesmi -, és úgy kifutottak a keretből, hogy miután hazajöttek hónapokig lapított a társaság, nehogy kiderüljön, hogy mulattak a cég pénzén. Fél év is eltelt, mire mégis elkezdték beszélni a gyárban, hogy merre jártak a főnökök, és persze terjedt a pletyka, hogy mik történtek az úton. Itt a faluban nem volt ebből ügy, ide sem ért a hír, de a városban annál inkább, és Zsuzsát - aki beosztottként ugyanannál a cégnél dolgozott - ez elég rosszul érintette. Egy délután megjelent itt dúlva-fúlva, elvitte a maradék cuccait, kitakarított, közben kutatott, és végig kiabált az anyjával, hogy felnőhetne már, hogy milyen lehetetlen helyzetbe hozta őt, meg, hogy szégyent hoz a családra - rá -, de Zsazsi csak nevetve vonogatta a vállát: Nem csináltunk semmi rosszat. (Ebből azért egyből gondoltam, hogy de.) Aztán Zsazsinak elege lett, hívták a depóba, ami akkor nyílt fent a faluban, átjött, és innen is ment nyugdíjba. Szerinte Zsuzsa azóta többször is átforgatta a cuccait, amikor elutazott, vagy mostanában, amíg orvosnál volt, de persze sosem talál semmit, és még ő van ilyenkor megsértődve.
A kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is keres, Zsazsi csak annyit mondott, hogy azt, amit ő nem köt az orrára, majd egy kis szünet után megkért, hogy még hozzunk át két dobozt, és majd megmutatja egyik nap a tartalmukat.
Csak hümmögtem, nagy hirtelen megkínált bizalmával, nem tudtam, mit kezdjek vele. Átbattyogtunk, közben még megbeszéltük, hogy a konyhával és a fürdővel folytatjuk a takarítást a hétvégén. Elhoztam a két dobozt, betettem a bőröndöm mellé a másik tetejére, és bámultam egy darabig, hátha egyszer csak átlátok a papíron, kinyitni nem volt merszem, Zsazsi úgyis megmutatja, inkább mentem a dolgomra.
            

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése