A régi kert

Reggel megjött Edit, nem sokat aludt a tegnap esti buli után, ivott egy kávét, nyöszörgött egy kicsit a teraszon, amit nem bírtam sokáig, ezért bezavartam aludni. Nem sokra mentem a segítségével, de legalább nem vagyok egyedül. Ma csak egy zöldséglevest főzök, az gyorsan megvan, és jó lesz hozzá a barackos kelt - az egyik még érintetlen.
Délelőtt átnéztem a szekrényben fellelhető összes dobozt, főleg papírokat találtam, de már ezt is feltúrta valaki korábban. Nem volt itt semmi érdemleges - csak füzetek, számlák, jótállási jegyek, lista a vetőmagokról, palántákról, számlák és feljegyzések a nyúlleadásról, orvosi papírok és újságkivágások, amik számomra ismeretlen emberekről és eseményekről szóltak - nem találtam se fényképeket, se személyes iratokat. Találtam viszont egy rajzot a kertről a mama kézírásával, ezt megtartom, a többi mehet a zsákba. A ruhákból semmit sem akartam megőrizni, a sosem használt törölközőket, meg a még jó állapotú ágyneműket, terítőket már rég elvitte valaki. Viszonylag hamar végeztem, próbáltam nem elgyengülni, amikor az üveges szekrényből szórtam ki az apróságokat, igaz ezeket dobozba söpörtem, talán ebbe még belenézne valaki. Hiányérzetem maradt, de most hirtelen nem tudnám megmondani, mit is akartam találni. A szekrények üresek, még felnyitottam a két heverőt, de ott csak ágynemű és egy télikabát hevert, úgyhogy kicipeltem a zsákokat, mielőtt ennek is nekiláttam volna. Délre végeztem, Edit már a lépcsőn ült a kávéval, telefonált, aztán dühöngve-sajnálkozva közölte, hogy délután egy kicsit dolgoznia kell. Megbeszéltük, hogy amíg fő a leves, segít leszedni a függönyt két szobában, meg kirángatni a nagy szőnyeget a heverők alól, aztán ebéd után dolgozhat a teraszon az asztalnál, addig átmegyek Zsazsihoz.
Üres kézzel nem akartam menni, átvittem a rajzot a kertről.
Zsazsi emlékezett arra, mikor készült. 82-ben költözött el a fia is, miután leszerelt, ekkor már a lánya férjnél volt, rég nem lakott itthon, és akkor nyár elején kaptak egy nagy zuhit, ami miatt megcsúszott a fölöttük lévő domboldal. Feljebb volt még egy utca, meg a kertek végében néhány régi présház, akkoriban egyiket-másikat lakták is. Felettük voltak a szőlők és egy gyér erdő. A pincéket betemette a lezúduló sár, a felső utcából pedig hozott lefelé mindent, amit ért, és itt lent a kertekben terítette szét. Lebontották az istállót, mert nekicsúszott a partoldal, lejjebb hozták az ólakat, és egész évben bámulták a csupasz kertet. A két ház között addig csak egy gyalogút volt fel a dombra, meg egy keskeny köves árok, a következő évben elvettek a két portából úgy egy-egy métert, vagy még többet is, és betonos vápás utat - vagy hogy is nevezik ezt - építettek a pincékig. Addig mamáék háza mellett a kerítésig volt egy kis rózsakert, később pedig valóban beljebb építették fel az új kerítést, a ház egészen az utcafrontra került, és akkor a kaput is átrakták, addig lentről az utcáról nyílt a porta. Alig vannak emlékeim erről a nyárról, mert alig jöttünk ki egyszer-egyszer, és sosem aludhattunk itt, mert minden fel volt túrva a ház körül.
Zsazsi mesélte, hogy ősszel kaptak valami kis pénzt a két telekből kisajátított földért, és kitalálták mamáékkal, hogy gyümölcsfákat vesznek rajta. Tényleg, erre emlékszem, mert akkor tűntek el a kert sarkából az utolsó jegenyék - nagyon fájt a szívem értük -, de a két tuskó csaknem harminc évig volt remek ülőke a szilvafák alatt. Szóval, mindezt meg kellett tervezni, és mama le is rajzolta.
Tudtam, hogy meg kell mentenem.
Látom, végre Edit is felszabadult, úgyhogy ráveszem, segítsen a kamrát kipakolni, vagy legalább elkezdeni, nem szívesen sertepertélnék ott benn egyedül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése